Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Páskándi Géza: A halhatatlan szolga
ritizmus). Az ember számszerű kisebbségben van iaz összes több élőlénnyel szemben: baktériumok, fűszálak, hangyák, búzaszemek, stb. De mégis hatalmi többséget jelent, mert — egyelőre úgy tapasztaljuk — a legtudatosabb lény. Vallásom szerint lehetek kisebbségi (mondjuk, szombatos), de egyébiránt parasztként — tehát társadalmi kategória alapján — többségi, és így tovább. Ez az egyidejű sokfelétartozás határozza meg viselkedésemet, sőt nagyban pszichémet is. Lehetséges döntéseimet, másokkal való szövetségeimet s azok felbontását etc. Ha készítenének egy komputert, amely a pánminoritizmusra érzékeny: a betáplált kisebbségútöbbségi relációim alapján elóg nagy valószínűséggel kiszámíthatnák történelmi útvonalaimat. No mármost a föld maga ma már nem kitüntetett (kivételes), amennyiben csak egy bolygó a temérdek közül, már nem is ő a „központ” (lásd: he- liocentrizmus). Kivótelessége egyelőre csupán abban maradt meg, hogy rajta figyelhetők meg élőlények. Ezt nevezem a föld, az élőlény ontológiai magányának. Kozmikus kisebbségi voltának. Lehetségesbe, hogy a földi népek csupán diaszpórái la távoli más élőlényeknek? Vagy fordítva: azok a mi diaszpóráink? Ez a jövő kérdése. Mindazonáltal a filozófiai értelemben vett — nagyjából — egyidejű élőlény-kialakulás vagy az egymástól független élőlény-kialakulás sokkal valószínűbb. Mindebből következik, hogy a sokféle történelem, nyelv, észjárás inkább segít megközelíteni az univerzumbeli lehetséges élőlények változatosságát, mintha csupán egyetlen megközelítési móddal rendelkeznénk. Itt nemcsak a különben is kétes , .lényegszer űeknek’ ’, hanem az árnyalatoknak, a leheletnyi észjárás-módozatoknak is fontos szerepük lehet. Eltávolodtunk volna Kosztolányitól? Kosztolányi éktói? Mélyen a témában járunk. A célnyelv végülis 'észjáráshordozó. A nyelv ilyetén központba kerülése nem egyetlen, hanem minden nyelvi-individuum középpontba kerülését is jelenti. Valamiként, még rakonvonásaikikal együtt is, egymástól szuverén grammatikákat szemlélhetünk. A nyelvalkotás modusa egyben a dolgok, a jelentések, a világ megközelítésének modusai is. Kosztolányiék korántsem attól modern költők, merthogy váltósak a kel-* léktár: Tóth Árpád már gyárról és munkáslányról ír, Kosztolányi vasúti sínekről, és nem lovakról, lovasokról mint egykor Balassi. Épp attól modernek, hogy ők is, mint nyilván sok más nemzetiségű iköltőtársuk, de azoknál olykor talán vehemensebben is — hirdetik a oélnyelvűséget. Bennük a nyelv komolyan kezd a nyelvi metafizika felé hajolni. Ez pedig láttuk — a kor legfelső színvonala. Újdonság is, miközben ősiség. Hegel helyesen mondja iá szofistákról, hogy ők alkalmazták először „az egyszerű fogalmat, mint gondolatot”, ők már spekulatív filozófusok: „tudatuk van az okoskodásról”. Úgy is mondhatta volna: „ a nyelvről, a világot megismerő eszközről” nyelvi ítélet 'és logikai ítélet egyezéseiről, a különbségekről, eltolódásokról (láttuk a sztoikus Khrüszipposz példáját, aki szintén komolyan ny edvészkedett). Kosz'tolányiótonál a nyelvi eszköz maga is céllá válik, mert meglátják, hogy a nyelv nemcsak a konkrét történelmi helyzet-szinekdoklhé szerint, hanem is- meretelméletiieg is többet jielent már — úgymond — puszta nyelvnél. Innen aztán a heurékás rímek orgiája is (amivel kezdtük az eszmefuttatást). A nyelvi megfelelések mámorossá válnak, az egyfoeosengés, hangzás meg- ittasul, mert rejtik önmagukon túlmutató jelentőségüket. 246
