Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Péntek Imre: Két nyelven, két kultúra költőjeként... - beszélgetés Dedinszky Erikával

Közben az idősebb Szabó István, vagy Makk Károly, a fiatalabb Tarr Béla csodálatosan finom és szemet-szívet gyönyörködtető, igazán „demokratikus” szerelmi jelenetekkel lepi meg a nézőt (Bizalom; Szerelem stb.), illetve, kegyetlen éleslátással elemzi a férfi álszentségét és a kettős morált (Családi tűzfészek). Külön tanulmányt érdemelne ez a meglepő eltérés. Talán ott rejlik a titok nyitja, hogy hiába lettek a magyar nők gazdaságilag önellátók és elvileg önállóak, a szívük mélyén ma is a hitvesi szerepet és az anyaságot érzik igazi hivatásuknak, a saját maguk kilétét és milyenségét elsősorban ezen „foglalkozások” helyes űzése, olvasd: a társadalmi elvárásoknak megfelelően való űzése alapján osztályozzák, és noha egyrészt nagyhangon hirdetik egyenrangúságukat és függetlenségüket, másrészt, titokban, a régi hatalmi bázisukat semmiképpen sem szeretnék feladni. Nem tudják igazán elképzelni, hogy a régi szerepeiktől függetlenül is lehetne értékük a társadalomban és partnerkapcsolataikban. Lehet, hogy nyíltan és papíron a matriarchátus ellen küzdenek — de igazán éppenhogy azt sírják vissza! Azok a férfiak pedig, akik boldogan veszik tudomásul, hogy a fiatal nők kiállnak mellettük, és gyalázzák „feminista” társaikat, nem veszik észre, hogy már megint a rossz lóra tettek, az orruknál fogva vezetik őket. Nem veszik észre, hogy sokkal jobb társ a felvilágosult, érzelmileg felnőtt, szexuálisan egyenrangú nő — mert nem követel hálát, nem bocsátja áruba testét, nem manipulál és nem zsarol — hiszen az együttlét neki legalább annyi örömet okoz, mint partnerének. S nem zsarol a terhességével, az anyaságával sem — mert abból indul ki, hogy a férfi is szülő, szinte a szó szoros értelmében, s lehet legalább olyan jó „anya” is, mint ő. A trón ellentéte és ára mindig a gödör! A mai nő, férfi ne libikókán üljön: inkább egymás mellett, közönséges széken, a közös anyaföldön. Talán valahol a fiatal magyar férfiak — s az idősebbek is — ösztönösen már efféle felismeréseikben tovább jutottak, mint a nők. Hiszen fárasztó is a hatalomgyakorlás — jó lenne már ebből a mókus-kerékből kilépni!

Nagyon érdekes és szívderítő, hogy a választ a nagy földindulásra végül is az Élet és Tudomány ban megint csak egy férfi, Ranschburg Jenő adta meg. Kijelentve azt, hogy az egész vita hamis. Mert abból indul ki, hogy van valami, kortól és társadalomtól független, örök érvényű biológiai értékrend, azaz: az ún. „női” és „férfi” princípium automatikusan egybeesik a női, illetve férfi nemmel. Holott az az igazság, — s erre senki sem mutatott olyan pontosan rá, mint Carl Jung — hogy elvileg mindkét nem mindkét fajta princípium hordozója és csakis az adott társadalom határozza meg, mi az, amit fel tud használni, mi az, amit hagyhat kifejlődni polgáraiban. Jung a férfi „női” magvát animá-nak, a nő „férfi” magvát animus-nak nevezte. S mostanára jutottunk el oda, hogy kitágítsuk lehetőségeinket annyira, hogy szinte minden egyed szabadon választhasson, mi az, amivel — saját magában — leginkább tudna és szeretne azonosulni, s ehhez hozzátartozik az eredetileg a másik nemmel asszociált tulajdonságok elfogadása is! Sőt, a merev szereposztás helyett az lenne ideális, ha egy-egy párkapcsolaton belül is a partnerek változó hangulata és igénye szerint a szerepek sokkal rugalmasabban cserélődhetnének, s itt nemcsak arra gondolok, hogy az apa, konkrétan, a gyerek mellett bármikor átvállalhassa az anya-szerepet, ha gondoskodásról, gyengédségről, melegségről van szó, hanem arra is, hogy lehessen adott esetben a férfi is „gyenge”, „elesett”, „védelemre szoruló”, s a nő „erős”, „magabiztos”. De fordítva: vállalja a férfi éppen rossz pillanatában lévő és egyébként talán „erős” partnere felé is időnként a gyámolító, vigasztaló, biztonságot adó anya-szerepet. A gyerekeknek pedig ez lehetne a legjobb nevelés, nem a nagy szavak és jelszavak. Két autentikus egyéniség és egymást kölcsönösen tisztelő ember társasága. Az állandó fojtott, bőr alatti szadomazochista harcok helyett! S tulajdonképpen az egész társadalomnak is jót tenne, ha kicsit az a bizonyos „női princípium” kerülne előtérbe, vagyis: nem a nők vennék át a rossz férfi beidegződéseket, — újonnan kialakult hatalmi helyzetüket kihasználva — közismert példa a hivatal, ahol a kliens birka-türelemmel álldogál a pult előtt, míg odabent jól láthatóan és hallhatóan a nők, ahelyett, hogy gyorsan és udvariasan elintéznék ügyét, (vagy az üzletben kiszolgálnák) szerelmi kalandjaikról fecsegnek, gyermekeik

226