Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - Lászlóffy Aladár: Szókratész evangéliuma (próza)
gyök, mivelhogy az a reámbízatott, az egészre fcöltendő energiát, észit, érzékenységet, azt az emberi műszert mindenestől csak arra fordítottam, bogy én tündököljek hSrvságosan ... S nem is gyávaságból rejteztem soha. Vált életemnek egy-két szakasza, Imiikor faa Okosabb voltaim, hát engedni ikéTlett. Mindent alaiposan meggondolva, tízszeres biztosítékokkal hárítottam a rajtafoghatósá-got. Abból az időből egyedül az észjárásomat csodálom. ‘Ma már senkit nem kisebbítenek, ha olyant mondanak reá, hogy tetőtől talpig 1789-es vagy negyvennyolcas, de egy éhes farikaslként leselkedő rendőrállam közepében ettől minden (függhetett. Ma már túl vagyunk, habár isten tudja mennyire kívül, ezeken, de én ezt sem felejthetem, amit akkor számomra az okosan felfogott erő- és tekintélyhalmozás elve jelentett. Sok értelemben még igaz, amit akikor a korszak levegőjéből kivettem s hittem: az igazi írástudónak a világban csak két helyzete, osztályrésze lehetséges, a szorongás eszményei megvalósíthatóságán s a szonongattatás a megvalósulás kísérletei miatt. Aztán jött ami jött s benne jődögéltem ón is. A makacsul ismételgetett eetenum censeok végül meghozták, ahol lehetett s amiben megért, a gyümölcsöt. De, bárha Erkel a barátom volt, a Bánkbánizmust sose szerettem. Ingeréit az -áriázás, hogy „-hazám borítja szemfedól s elvész 'becsületem ...” -Nekem bárhol s bármikor éltem légyen, meg volt, kik-erü-lt az alkatomhoz illő terem-tői tennivalóm; nem engedhettem, hogy eredeti programomtól eltérítsen az, amiben éppen élek, hogy -ne kényszerüljek végül a imindig fontos és változatlanul érvényes helyett alkalmi -dolgokra vesztegetni az energiákat. Ha a fordulatok, mlint kerítés irrtögül a dühös kutya, hirtelen rámvi-cso- r-ogtak, nem vicsorogtam vissza. Rendkívüli körülmények közé kerülve s -csupán csak azok ingerére válaszolva, nem merülhet -ki minden, nem módosulhat egy egész pályaív, hogy abból, amire való igazán vagyok, semmit el ne végezzek, mert az állandó .kihívásokat elfogadom s -ez ki is tölti szépen ocsimány ideiglenességével az életet. Mert aztán az -újabb időik madártávlatából már nem mentség az, -hogy igen de en-gamet közben végig elvonták, kicsinyes csetepatékba rángatták s végül valahol ott leltem halálom én is habzó szájjal -összeakaszkodva a veszettku-tyákkal, a tőrténélem útfelén. S a-z sem mentegethet, hogy idegileg gyenge voltaim, gyengébb, mint ami a ream bízott fontos -talentumok értékesítéséhez elegendő -lett volna. Most a-kár megint, lekicsinyliőleg, rám mondhatják, hogy én még imindig csupán 1789-es vagyok, -még bátorság-osablban ugyebár: 1797-es, -mert közben végezhettek egymással apró -dolgokban ezt-azt alkalmilag imindig szembekerülök, szépen lefutott a grandiózus XIX. század is, csak én -tudom milyen hosszú volt, -déhát szabadság, egyenlőség, emberi jogok dolgában iám még imindig csak ott tartunk... Na szóval nem kel-1 a leves, édes 'Fábiánné. Higgye inkább, hogy aluszoim. S éppen azt álmodom, hogy ebben a korban, s bármelyik karban senkii se tett nagyobb szolgálatot -nemzetének, -mint aki anyanyelvén volt egyetemes ... Szervusz, sok tudós barátom! Lám, beszállingóztak, mint ákiiik tudnak valamit, vagy most -fognak megtudni, mint a -rajongó kisdiákok. Ó mennyi szeretet sugárzott felém mennyi padjából egy ákk-ora iskolának, amekkora iez -a ikor volt! Itt ültnek megint mind, egyik-másik imár maga is -ősz-öreg imagister. Miután tudom, hogy minden színhely kiürítendő, egy idő teltén valósággal el kell takarítani a kulisszákat is, mert icsdk ennek -árán jöhet Hétre az a história, amelyet oly szívdobogva szeretünk — igazán helyet kell hogy csináljak ón is a irégesrágen a helyembe ülőknek, hiszen annakidején így kerülhettem sorra im-agam is, hogy már egy Apáczai, egy Bőd Péter séh-ol se lehetett. A -kezemet szorongatják, vagy csak a pulzusomat nézik, tapasztalják. (Mi egyebet tu-d-ok, -csak -hál-ás -hű kutya szemekkel nézek fel reájuk. Ugye fiúk, már csúnyább lehetek, mint Darwin, az a vén imaj-om, a természetrajzi szertár -kall-ódivány-ai közt. Aztán kegyelmied Boros György, vagy Henman Ottó? Már en-gedeimet, de sajnálatos, vagy örvendetes, mert már félig idvezült állapotomból ikövetkezik, hogy bizony már ösz- szetéveszitem uraságtOkat is. Na inem bánóim, egye fene, sétálhatunk egyet... -Ugye, hogy meglepődnétek, ha csikorogva kicsit, -de még felpattannék, s valamelyiknek karját elfogadva, lekooognék a díszes társaság élén a IM-Úzeumkertbe, vógi-g a főtéren, a piacsoron, a Monostor utcán, hazái-g, hogy mint aki hosszú utazásról tér 10
