Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Czímer József: Az utolsó dráma (A Kiegyezés születéséről)

a valódi nevét: Martin de Garcon de Fermán Ulloa. Mindezzel együtt azonban a dráma, mint általában a történelmi drámák, szemben a mai tárgyú művekkel, megmarad a történelmi múltban, távol minden időszerűségtől. A teljes igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy — amint majd a néző nyilvánvalóan maga is megállapítja — a dráma itt-ott mégis eltér a történelmi igazságtól. De hát köztudott, hogy itt-ott maga a történelem is eltér a történelmi igazságtól.” *

Illyésnek tetszett az írás, de azt mondta, attól tart, hogy a néző vagy olvasó nem fogja érteni az írás intellektuális iróniáját és történelmieskedés persziflázsát. Én ezt nem hittem. Nem tudtam elképzelni, hogy a néző (az olvasó) ne látná máris a viccet, mikor természetesnek tartom, hogy a magyar olvasó első pillanatban felismer egy faramuci nevű, sosem hallott (kitalált) spanyol krónikást vagy egy Don Esteban de la Cabrera (nemlétező) naplóját. Még akkor is vicc volna, ha azt tartanám természetesnek, hogy Kézai Simon krónikáját első pillanatban felismerik. De úgy látszik, Illyésnek igaza volt. Még fiatalabb kritikusok is megkérdezték, hogy kik azok a spanyol szerzők, akikre a műsorfüzetben hivatkoztam, mások meg úgy fogták fel, hogy én a műsorfüzetben el akartam terelni a figyelmet a darab valódi problémáiról.

Nem akarom elterelni.

Mik ezek a problémák? Természetesen elsősorban a hatvanhetes kiegyezésből adódó sajátosan nemzeti kérdés. Illyés régi vitája újabb történészeink egy részével, akik szerint ez a kiegyezés nem a császárságnak, hanem Magyarországnak volt üdvös, mert a kiegyezés után Magyarország jobban fejlődött, mint Ausztria, és a kiegyezés nyomán alakult ki egy modern Magyarország gyors ipari fejlődéssel. Hogy mi erről Illyés véleménye, az szó szerint benne van a dráma harmadik képében, Padrénak a Miniszterrel való utolsó összecsapásában. A Miniszter érveire: „gyárak létesülnek, bankházak nyílnak, árad be hozzánk is a tőke, a választékos áru”, a Padre: „És nincs elég óceánjáró a kivándorlóknak.” Majd: „A sztrájkoló aratómunkások, gyári proletárok bérkívánságaira csendőrsortűz a válasz. Csendőrszuronyok rajvonala űzi őket világgá.” És megfogyatkozik a magyarság. Majd arra, hogy „megalázott, megnyomorított, megcsonkított nép vágyunk, itt ebben a helyzetben ehhez kell igazodnunk, egyezkedve a nálunk erősebbekkel, nyitott szemmel nézve előre”, a Padre válasza: „Odakötve a ránk és csakis ránk hagyott népnek, a nemzetnek annyi vihart látott bárkáját, ahogy a fiatalok mondják, olyan szúrágta hajóhoz, amelynek napjai meg vannak számlálva.” A Miniszter szavára, hogy ránk milyen különleges tisztség vár azon a nagy tekintélyű hajón, a Padre nem hajlandó ezt a „tisztséget” vállalni: „Azt a hajót gályarabok hajtják, készen arra, hogy az első reccsenéskor ők baltázzák darabokra. Nekünk ott a korbácsos felügyelők tisztjét kínálják.” És a Padre a baráti szavakat sem tudja készpénznek venni: „A magamfajta csontosodó agyú — s gerincű — öreg némi kétellyel hall invitálást azok részéről, akik tegnap még a siralomházban sem használtak ilyen hangot, barátaink sírjának megkoszorúzását is »helytelenítették-«.”

Lehetetlen nem tudomásul venni már itt is bizonyos mai áthallásokat, de erről később. Mindenesetre itt a lényeg az, hogy Illyés a kiegyezést a következő okokból tartotta — sommázva — elhibázottnak. Először is nem biztos, hogy a gazdasági fejlődés a kiegyezés eredménye. Az ilyen egyszerűsített megállapítások legalábbis kérdőjelet érdemelnek. Ezekről a kérdőjelekről a beszélgetések során sok szó esett. A sztálini időkben voltak olyan megállapítások, hogy a gazdasági fejlődés egyes országokban egyedül a szocializmus következménye. A kapitalizmusban már nincs gazdasági fejlődés, Amerikát tehát könnyű lesz utolérni. Ezzel szemben vannak szocialista országok, amelyeknek fejlődési nehézségeik vannak, és vannak nyugati országok, amelyek kapitalizmusuk ellenére gazdaságilag fejlődtek. Igen, de a dolgozó osztályok bőrén, mondják a szocializmus hívei. Éppen erről van szó, mondja Illyés, hogy az a bizonyos fejlődés a kiegyezés után a magyar parasztság és a munkás- osztály bőrére ment, ezt jelenti a csendőrsortüzekre és a tömeges kivándorlásra való hivatkozás. Amellett könnyen lehet, hogy a statisztikával való bizonyítás is csa203