Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - KÜLFÖLDI MAGYAR KÖNYVEK - Szajbély Mihály: Dudás Károly: Ketrecbál

Külföldi magyar könyvek

DUDÁS KÁROLY: KETRECBÁL. FÓRUM K. 1983.

Dudás Károly nevére először az újvidéki Képes Ifjúságban figyeltem föl még a hetvenes évek legelején, eldugott vajdasági települések lakóiról hírt hozó riportjai nyomán. Szókimondó és keserű, többségükben szépirodalmi igénnyel kidolgozott írások voltak ezek, a két világháború közötti magyar faluszociográfiák legjobbjaihoz való felnövés lehetőségét megcsillantó forgácsok. Szakadó című, 1977-ben megjelent kötetének olvasása után, melyben a legsikerültebbeket gyűjtötte össze riportjai közül, voltaképpen mindmáig reménykedtem és reménykedem, hogy lesz ereje és lehetősége egyetlen nagyméretű, teljességre törő szociográfiába foglalni mindazt, amit a műútról éppencsak fölsejlő tanyák, földutak szorításában élő települések embereiről tud.

E műre azonban egyelőre várnunk kell; Dudás mostani könyvében a témának nem szociografikus, hanem szépirodalmi feldolgozására vállalkozott. Egy kis település két napját tárja elénk, olyan két napot, amikor több szokatlan esemény is kibillenti rendes kerékvágásukból az egyébként egyformán múló napokat: hazalátogat falujába a negyven éve Brazíliába kivándorolt Magó Gellért, városi fiatalokból alakult vándorszínész-társulat érkezik, s e hét végére esik a helybeliek vár- va-várt mulatsága, a ketrecbál is. A falu neve különös: Brazíliának hívják. Dudás már a Szakadó egyik írásában is hírt adott róla: „A Bácstopolya—Ada—Becse háromszögben ... szántásba vesző dűlőutak ... torokba-tüdőbe rakódó por ... ragadós sár... idegenül, furcsán, vagy közömbösen hangzó településnevek: Brazília, Kavilló, Obornyacsa, Bogaras, Drea, Sveticevo, Kispest, Völgypart.” Brazília furcsa nevét története magyarázza. Egykori alapítói a szomszéd faluból a tengerentúli, igazi Brazíliába akartak kivándorolni az 1920-as évek közepén, de egy hirtelen jött zápor és a felázott föld útjukat állta. Égi jelet láttak abban is, hogy ott, földre terített vizes pokrócon fiúgyereket szült egy fiatalasszony, s nem mentek tovább, hanem fölépítették saját Brazíliájukat.

Az utóbbi történetet már a regényből tudhatjuk meg, s lehet, hogy van benne némi része a szépírói fantáziának is. Mégsem gondolnám, hogy alapvetően a képzelet szülötte lenne; a regényíró Dudás ugyanis nem megtagadja a riportert, hanem annak anyagából építkezik. Munkája mindenütt erőteljesen szociografikus húzású. A kocsmabelső az unottan biliárdozó farmernadrágos suhancokkal, a fényesen csillogó esztergaforgácsból kirakott képekkel és a hétévesforma kislánnyal, aki sorra kiissza az üvegek aljáról a maradék sört, majd hajszálpontosan löki a biliárdgolyókat. A németországi vendégmunkás levele arról, hogy a gyerek „... sokkal jobban beszél németül mint magyarul... angolul is tanulnak az iskolában az otthonról érkezett Tanítókisasszony pedig szerbre oktatja őket. Nekik már sokkal könnyebb lesz mint minekünk.” A legújabb idők Jugoszláviája, a kényelmes jólét másfél évtizede után most ,,... a bolt előtt birkatürelmű hosszú sor, mintha egy testté állt volna össze, cammogva mozdul előre, negyven százalékos kávé, mosópor, étolaj, margarin, főzőcsokoládé vagy tudja isten mi érkezett...”, s ahol azzal fogadják Magó Gellértet, hogy miért nem hozott magával három zsák kávét Brazíliából, abból itt meggazdagodhatna.

Dudás könyve azonban mégsem szépírói mezbe bújtatott szociográfia, hanem valódi regény; a szövegét formáló írói technika és a szociografikus leírásokat be189