Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - Kőrössi P. József: két vers a regényből

Nyoma sincs akasztásnak, csőtörésnek, kőbaltának, gyomsövénynek vagy efféle, kalandos játszadozásnak; a valamikori robbantott macskákra is csak egy belvárosi kocsma cégére emlékezteti az arra járót.

A kép özépeletai. Aki lakik mindent tud és mindent elfelejt majd. Aki erre jár európába jár: iskolába és átmenetirányba; átmenetiránytűvel bólbarokkból bólbarockba.

Csak ha dokumentumfilm készülne, ha rejtett és rögzített kamerákkal egyidőben folyhatnánk a tömeg, a lámpa- és sürgönyoszlopok lepke- és légyszarkikötői közé, csak akkor örökíthetnénk meg, érhetnénk, érthetnénk tetten és csak majd a vágóasztalon azt a fiatalembert, aki nap mint nap a Körút egyik béiházá- nak kapualjából lopakodik elő tizenegy és fél tizenkettő között, amikor a vásárlók utolsó hulláma loccsan az üzleteknek, amikor a bámészkodók és a két-három évszakot, évszakmintát késett turisták nyüzsgése lankadóban a kirakatok előtt, amikor a villamosra, autóbuszra, mozgólépcsőre, felvonóra és orrsövényrepülőre várakozók tömege tevetestét már átfűzte türelmetlenségének roncsolt tűfokán; amikor az utcasarkon ki saját kocsiba, ki taxiba rakodik: pácba hűtött rokont, sóbálványt, robbantott hétvégi gyereket, repcemájust szállítanak.

Hosszú, vékony nyakát előre nyújtja: kiles jobbra és balra.

Egyet, majd még egyet előre lép, és egészen a faihoz lapulva újra körültekint. Elindul, ujjbeggyel érinti a házfalat. Ha kirakathoz ér, két három gyors ugrással fut át a hátizsákos, menyasszonyi fátylas, angyalrokolyás bámészkodók és az üvegablak között, aztán újra a falhoz tapad. Gyakran háttal az utcafrontnak, trikóját, mellkasát a falhoz szorítva oldalaz. Szeme előre hátra jár, villog. Kapkodja a fejét, kivár majd újra elindul: ha futva, akkor is falhoz tapadva: kapualjtól kapualjig, kirakattól kirakatig, saroktól sarokig; — bólbarokkból bólbarockba. Két három sarok után hasra dobja magát, csúszik is centiket a lendülettől, aztán percekig az aszfaltgyékényhez lapul. Tenyerére, verejtékező arcára por, hamu, gyémánt és szurok ragad; ártatlan köpések, fulladások nedve sűríti a verejtékgömböket; taknya, nyála csordul mire a Körút végére, a Térre ér.

Kísérői, tanítványai nincsenek. Szelíd ábrázata van, amikor a Téren, az óra alatt a vásárlók és utazók között megáll.

184