Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - Vékony Gábor: Késő népvándorláskori rovásfeliratok II. (tanulmány)

tának utolsó jele egy, a rovásírásokban ismeretlen, de a drill írásban jól ismert betű, az orrhangú on jele volt (jelölésem nyomdateohnikai okok miatt ilyen), ez pedig csak szláv szóban szerepelhetett. A 6. korsó feliratai a következők voltak:

1. török szyw-szürim „víz-szüredék”

2. magyar víz

3. szláv vodojon „vízzel”

4. alán dán „víz”

Önmagában is különös lenne, hogy véletlenül csak éppen olyan szavak fordulnak elő az edény alján két szó meghatározása alapján (egyik a vodojon, másik az 5. korsón a qymysz „kumisz”), amelyek mind olyan hangokkal kezdődnek, mint a Kárpát-medencében ekkor számlbajövő nyelvek vízre vonatkozó szavai. Mindez persze mégsem jelentett volna semmit, ha ezen az úton nem lehet továbbmenni. Ebiben az esetben számomra a magyar nyelvi lehetőség számításiba vétele volt a legnehezebb. Akkor azonban már tudtam, hogy a görög betűs, nem görög nyelvű felirat is magyar, így természetes volt számolni magyar nyelvű feliratokkal is Nagyszentmiklóson.

Mindez 1982 júniusában történt. A mindez itt csupán azt jelenti, hogy a nagyszentmiklósi rovásfeliratokat és a 21. csésze görög betűs feliratát elolvastam magamnak! Akkor ugyanis résziben tisztában voltam azzal, hogy ez a nagyszentmiklósi olvasási kísérlet csak akkor bizonyítható, ha akad olyan felirat — újabb felirat — amelyre alkalmazni lehet. Azért 1982 június—júliusában átnéztem az általam ismert kazáriai rovásfeliratokat, s a novocser- kasszki múzeum egyik kulacsának feliratát sikerült is elolvasnom (törökül), de a másik kulacsfelirattal, s a többi, akkor ismert emlékkel nem mentem semmire (ma már világos, hogy miért nem: a másik kulacsfelirat alánul íródott, a többi szöveg túlságosan rövid volt). Mindez elég volt ahhoz, hogy az egész megfejtési kísérletet félretegyem.

Amikor 1983 áprilisában Juhász Irén szarvasi ásatásán előkerült egy rovásfeliratos tűtartó, tudtam, hogy egy olyan emlékhez jutottunk, amely nagyszentmiklósi olvasati kísérletemről eldöntheti, Ihogy az jó-e vagy rossz. Nos, a szarvasi tűtartó felirata a nagyszentmiklósi olvasatok alapján könnyűszerrel olvasható volt, ezért utána nem maradt más feladatom, mint az, hogy a rokon emlékeket végigvegyem és tovább folytassam azt a munkát, amelyet a nagyszentmiklósi kincs kapcsán elkezdtem.

Következzenek hát alább e feliratok olvasatai. Előre kell bocsátanom, hogy a nyelvészeti hangjelöléseket nyomdatechnikai okokból egyszerűsítettem, s ugyanezért kénytelen vagyok magyaros helyesírással írni. A gh tehát a veláris zöngés réshang, a eh ennek zöngétlen párja, az y az i veláris megfelelője, az e nyílt és zárt hangot is jelöl, a w félhangzó, a bizonytalan magyar magánhangzókat pedig csak megközelítően tudom visszaadni stb.

A nagyszentmiklósi típusú írásnak eddig csak a Kárpát-medencéből vannak emlékei. Ezek az említettek:

1. A nagyszentmiklósi edényfeliratok

2. A szarvasi tűtartó felirata

3. A jánoshidaí tűtartó felirata

A nagyszentmiklósi edényeken a következő feliratokat olvashatjuk rovásírással (a számok Hampel J. általánosan használt feliratszámai):

150