Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - Szilágyi Domokos: Apokrif Vörösmarty-kézirat 1850-ből, Magyarok, Villany, Őszi bánatos (versek)
I Férfi napjaidban Hányszor álmodoztál, Büszke reményekkel Kényedre játszottál!... Nem játék volt az! S ha igen: ország-világ előtt forgó, hatalmas színpadon! Hogy aki nézte is csak, beletársult, fázott, lihegett, izzadt, lelkesült — és dolgozott a játszókkal! Európa látta. És fejet hajtott. És aztán mást nem is tett: Lehajtotta fejét. Fogytán van napod, Fogytán van szerencséd, Ha volna is, minek? Nincs a hova tennéd. Véred megsürűdött, Agyvelőd kiapadt, Fáradt vállaidról Vén gúnyád leszakadt. „Temetése [1855 novemberében] politikai demonstráció, az első tömegtüntetés [20 000 ember] az önkényuralom idején.” (Magyar Irodalmi Lexikon) vidulj gyászos elme megújul a világ Cigány egy nép. Nem hogy tudatlan nem az a ’baj: nem is akar tanulni! — Bárgyú zsibbadatban, másfélezer éve, míg vihar zúgott körötte (tudniillik a szellemé), ül bávatag; igricei — míg múlton múlik az idő — fölvonítanak olykor; a jobb nép vigad sírva, .. . ez örült sár, ez Istenarcú lény (Vörösmarty) Isten, küldd e helóta népre Földed legszörnyűbb zsarnokát, Hadd kapjon érdeme díjába’ Jármot, hátára kancsukát! (Petőfi) Magyarok
