Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - Szilágyi Domokos: Apokrif Vörösmarty-kézirat 1850-ből, Magyarok, Villany, Őszi bánatos (versek)

Majd. ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek S a kitörő napfény nem terem áltudományt;

Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;

Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús S a nyomorú pórnép emberiségre javul;

Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról És áldozni tudó szív nemesíti az észt;

Majd ha .............................................................

Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.

Pusztulj! tűnj el! Hiúság, hogy marad nyomod — vagy sem!

— Hát akkor minek írsz!

Magadnak? Ne hazudj. Nem olvasol te már.

. 1850 elején, a csapásokba majdnem beleőszülve, egészségileg is megrokkanva találkozott feleségével..

(Magyar irodalmi Lexikon)

I

Rád nézek, mert gyönyört ád Szemlélnem arcodat;

Rád nézek, mert öröm lesz Meghalnom általad.

Leéltél fél évszázadot.

A sors hol adott, hol nem adott.

Most már nem is kérsz. Most már nem is adna.

Veled vagy nélküled haladna a szekér — egyre megy, hogy hegyre völgy, hogy völgyre hegy, hogy föld suvad, hogy szakad ég; ez is, az is csak szakadék.

Elittad az árát, megittad a levét — a Boldogasszony köténye se véd.

I

Más nemzet írói vénségükre megnyugosznak babérjaikon, nekünk nyugalomra még szalmazsák sem jut.. . Adósság, tehetetlenség, sánta remény, hidd el, alig nevezhető életnek ...

Pedig volt ünnep. Tán észre se vetted,

vagy inkább nem tudtad — mert nem tudtad: mi következik rá. Volt munka — férfimunka volt, hogy fölérzett rá a holt, az óriás — s még óriásabb gyilkosa.

Pokolra menny, mennyre pokol.

Ünnep. Munka. Borban a gyöngy.

Kagylóhan a gyöngy.

2