Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Koppány Zsolt: "Egy szenvedély margójára" - beszélgetés Major Ottóval, Maár Gyulával, Törőcsik Marival, Kocsis Zoltánnal és Belohorszky Pállal Pilinszky Jánosról
A Beszélgetések Sheryl Suttonnal c. könyve nem a költő öninterjúja? Legalábbis részben? Esetleg Törőcsik Marival folytatott beszélgetéseinek leképezéséről van szó? TÖRÖCSIK MARI: Ó, nem... nem... nem. Nagyon szerették egymást, valaki tréfásan megjegyezte, hogy ez a Pilinszky nem is téged szeret, hanem Sheryl Suttont. Szóval ahhoz a könyvhöz nekem semmi közöm. Valószínűleg azok a beszélgetések megtörténtek, más kérdés az, hogy ha papírra vetette, mit írt még bele. Sokat mesélt nekem Sherylről, a beszélgetéseikről, a barátságukról. Űgyhogy ezt biztosan tudom... Pilinszkyről egyfajta mítosz keletkezett képzeletemben addig, amíg a költőt nem láttam személyesen is. Fényképei és művei alapján egy rideg, szigorú aszkétának gondoltam, s kellemesen csalódtam. Egy vidám, tündökletesen kitárulkozó gyermek nyitott ajtót. Számomra bizonyítást nyert a Kosztolányi- aforizma: „A költő akkor arat, ha búzáját elveri a jég.” TÖRÖCSIK MARI: János alapvetően derűs ember volt. Rendkívül szerette az embert, s könnyen tudott bárkivel kommunikálni. Társaságban szórakoztató volt, őrá lehetett figyelni, rajta lehetett kacagni, központ tudott lenni, tehát a szó nemes értelmében volt szórakoztató. Igen. Ellentéte volt műveinek a személyisége, s ugyanakkor azonos volt velük. önmagával szemben rettenetesen szigorú volt. Vajon más művészek teljesítményeit is objektiven, szigorúan tudta értékelni. MAÁR GYULA: Az nem létezett, hogy a jót ne ismerte volna föl. Olyan természetesen vele is előfordult, hogy bizonyos dolgokat egy adott, pillanatnyi helyzetben jobbnak értékelt, mint az valójában volt. Itt nem arról van szó, hogy divatokat „evett volna meg”, ennél ő jóval több, de volt benne egy olyasféle érzék, amely inkább volt hajlamos a megbocsátásra, mert a dadogás mögött is megérezte, ha volt valami. ízlése viszonylag liberális volt, az érdeklődése élete végén már rendkívül szűk; előzőleg említettem, hogy szakácskönyveket olvasott, ezt megelőzően pedig kizárólag a Bibliát és a Karamazovokat. Az biztos, hogy hibátlan volt az értékítélete, legföljebb néha kicsit liberálisabb. „Lassan észrevettem pl. minden megfontolás és meggondolás nélkül, hogy muzsikusokkal érintkezem. Itt talán a legtündökletesebb találkozásom Kocsis Zolival volt. Nála lenyűgöz, hogy ilyen mezítelenül a tehetség jelenlétét még nem láttam emberben. A szeretetnek és az aggódásnak olyan fokát váltja ki bennem, amit én nagyon kevés ember iránt éreztem.” Idáig az idézet egy rádióbeszélgetésből. Azt is említi a költő, hogy egyidős veled. Barátok voltatok, vagy csak ismerősök? Olyan barátok, amilyenekre oly nagyon vágyunk izolált világunkban? KOCSIS ZOLTÁN: A barátság legalapvetőbb kritériumait a mi kapcsolatunk tulajdonképpen kimerítette. Az önzetlenséget, a felelelősségre vonás abszolút hiányát, azt merném mondani, a szó jézusi értelmében való szeretetet. Ilyen értelemben én csak nagyon-nagyon kevés embert tudnék fölsorolni aki oly annyira közel állt, ill. áll hozzám, mint Jancsi. Némileg ellentétben áll az előző gondolatokkal, hogy Jancsi egyszer azt mondta, a barátság egy magatartási forma; ha alaposabban megvizsgáljuk ezt a kérdést, akkor rá kell jönnünk, hogy igazi barátság még olyanok között is igen ritkán fordul elő, akiknek ez a magatartási forma immanens tulajdonságuk. Gondolok itt például két olyan emberre, akik rendkívüli módon nyitottak a világgal szemben, mégsem tudtak igazán barátokká válni. Nekem egyáltalán nem tűnik furcsának, hogy Pilinszky János és Markó Iván sohasem lettek barátok. Pedig két ilyen ember, egyszerű eszünkkel mérve megérthette volna egymást, sőt meg kellett volna, hogy értse egymást, de sorolhatnám százával a példákat. Nem is biztos, hogy ez a példa olyan jó ... 122
