Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Koppány Zsolt: "Egy szenvedély margójára" - beszélgetés Major Ottóval, Maár Gyulával, Törőcsik Marival, Kocsis Zoltánnal és Belohorszky Pállal Pilinszky Jánosról
MAJOR OTTÓ: Én jártam hozzájuk, Molnár utcai otthonukba. Nagyon kedves család volt; sokat ülni otthon 'őt nem láttam. Kávéházba járt, természetesen. Valamennyien jártunk. Egyszer egy héten a Centrálban italálkoztunk. Ott vált az Űjhold törzsasztala, meg a Magyaroké. A Vigíliának, ha jól emlékszem a szuterénban volt asztala. Akkor nagy kávéházi élet volt Pesten. A romokból újjászületett kávéházak már működtek. A New York még nem. Nos, a Centrál után átmentünk a Fél Gyertyába, ami a Molnár utca sarkán volt, s gyakran éjféliig ott imaraditunk. Saját műveidet megmutattad neki? Már-már legendás hírű ítélőképességére gondolva... MAJOR OTTÓ: Kevés verset írtam, a kötetem már megjelent, de amit írtam, fölolvastam. Mindnyájan -fölolvastuik Thurzónál azt, ami új volt. Új verseimet jelentősebbeknek tartotta, minit amelyek a kötetamiben megjelenték. Azokban alighanem ott volt az ő hatása is. Emocionális katolicizmusa, amelyet, gondolom Krisztushoz hasonlóan csak „letett az asztalra”, éreztette jelenlétét? Volt valamilyen hatással rád ez a cselekvő szeretet? MAJOR OTTÓ: Az ő katolicizmusa sajátos katolicizmus volt. Nem sok köze volt magához az Egyházhoz, annak ellenére, hogy neki a későbbiekben, de ifjúkorában is, volt kapcsolata az Egyházzal. Az ő hite különös módon abban állt, hogy elkár- hozott. Ügy volt ő hívő, ahogyan József Attila. Itt van közöttük nagyon mély, belső rokonság. Ahogyan József Attila írta, „A semmi ágán ül szívem..hát körülbelül így ült Pilinszky is a „semmi ágán”, s az ő „kis teste” is vacogott. Nagy versei mind erről szólnak, ö így mondta: „költő vagyok és katolikus.” Pilinszky részt vett az Üjhold szerkesztésében, vagy „csak” a verseit adta? MAJOR OTTÓ: Nem tudnám megmondani. Ezt inkább meg tudná mondani Nemes Nagy Agnes, vagy Rába György; biztos, hogy voltak szakszerkesztői feladatok az Űjholdnál; volt aki csak a versekkel foglalkozott, volt aki csak a tanulmányokkal. Demokratikusabban szerkesztett lapot azóta sem láttam. Nem volt szerkesztőség. Lengyel Balázs a táskájában hordta a lapot, mint ahogy Kéry László a Magyarokat. Nem voltak tehát alkalmazottak sem. Senki nem kapott fizetést, legföljebb pénzébe került, hogy megjelenjen a lap. Ügy emlékszem, még honoráriumot sem kaptunk. De hát a mi ambíciónk az volt, hogy szerepeljünk a lapban. Szerkesztőségi összejöveteleken, ami mindig valakinek a lakásán zajlott, beleszólt mindenki a szerkesztésbe. Végül is persze egy erős egyéniség szerkesztett, Lengyel Balázs, ö tudta mit akar. Figyeltelek a temetésen, profilból láttalak, lehajtott fejjel álltái, arcod «értélén volt és szomorú. Kocsis Zoltán nyilatkozta nekem nemrég, ő ugyanúgy nem bánkódik azon, hogy meghalt Pilinszky, mint ahogy nem bánkódik azon, meghalt Beethoven. Kiért bánkódtál ott, azon a fehéren izzó nyári délutánon? Az „ügyetlen” és a „halhatatlan” költőért, a barátért, vagy egyszerűen a halál döbbentett meg ennyire? MAJOR OTTÖ: Biztosan igaza van Kocsis Zoltánnak. Hogyha valaki átlép a halhatatlanságba, azért nem kell bánkódnunk. De hát, persze fáj, ha elvesztem azt az embert, akit becsülök, szeretek, s akit többé már nem láthatok. Valószínű, hogy ezt lehetett rajtam látni. Valójában minden életet sajnálok. Persze leginkább talán mégiscsak azét, aki hozzám nagyon közel állott. Köztudomású, hogy Pilinszky János Törőcsik Marival és Maár Gyulával rö- videbb-hosszabb időt töltött a Vas megyei Velem községben. Mit gondolnak, az ott eltöltött napok föloldották a költő magányát? Kozmikus egyedüllétét? Lehetett ő igazán barát? 116
