Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - Páskándi Géza: Kései könyv-ekhó régi siralommal (esszé)

nyalatok, melyeket a parmenidészi ősforrás, az emberi érték felé fordulás ,köt össze az utilitáriusokkal. A másik nagy csoport: a nyelvi-logikai-matematikai iskolák. Ezek hatnak a fizikusok ismeretelméletére és viszont. A szinkretikus cselekvő-változtató vagy az ideo-filozofálás. Itt az optimista látás uralkodik. Nos, Karácsony Sándorék a sajátos utat az elvontabb szellem felé a nyelvi-etnológiai felől keresik, lévén a magyarság Európában is specifikus. Így részint az ekkor még némileg ható szellemtörténethez kapcsolódnak. Például: Prohászka Lajos, Lükő Gábor etc. Ezt azonban nálunk csak kvázi-filozófiai töltetnek nevezhetjük.

A mi históriánkban az irodalmi „szabadgondolkodás”, költői filozofálás, esszébehajlás mindenekelőtt a történelmi téma és részint a szociológia, néprajz és a széptan irányába fordult. De nemegyszer ezekre is rátelepedett a német gondolkodás, amely egyébiránt éppen nagy-nagy fegyvertényeinél fogvást mintegy gátlásossá tette filozofálásunkat. Az okok közé sorolnám a magyar mitológia — már-már nyomtalan — kiveszését, az ősvallás, a régi hitvilág bele-nem-kerülésót a történelmi köztudatba. A mítoszok éppen interpretálhatóságukkal mindig is útkövezésak: az elvont gondolkodás felé: filozófia-előzmények. Utaljunk ne is a görög, de egy „modernebb” példára Jacob Böhme vargamesterre, kiről filozófiatörténetében Hegel — bár józanság-palástban —, de nem kis büszkeséggel beszél. Böhme kozmikus-al'kimiás misztikája, extatikus látomásossága aligha születhetett volna német mitológiai-előzmény nélkül. Hegel azt mondja róla: „... bölcselkedésének tartalma valódi német.” Német tartalmát protestantizmusában, egyetemességét keresztényi mivoltában látja. Ügy vélem azonban, a Hegel által is leírt érdes vadsága, nyersesége — nem lehetne meg az önmagunkat mí- toszinak-iképzelés „szerepálma” nélkül vagy a naivság népietekre valló tényei híján Paradoxon: kellő tudatlanság kell ahhoz, hogy megtudhassunk igen fontos dolgokat. Néha a nagy tudás szkepszissel tölt el, elbátortalanít. így amit Hegel „német tartalomnak” vél, semmi más, mint nem-tudás és erő arra, hogy egy terminológiai tabula rasát (tiszta táblát, lapot) valaki teleírjon a képzelet szuggesztív ákombákomjaival. Ez feltétlenül lenyűgöző és járható út lehet. A protestantizmus ugyanis csak annyiban német, amennyiben események szerint az. És Luther nyelve, személye által. De — például — a predestináció élve már jóval élőbbről ismeretes, s benne az öröklődés gondolatmenetének teológiai megfogalmazása lappang. Böhménél különben is panteisz- tikusságról van szó. De ez legalábbis Xenophanész és Parmenidész szellemkorai és tájai felől jön. Ám szigorúbban véve „az egy — minden” és a „minden — egy” valójában az emberi nem észjárásának szinekdokhés természetéből következik. (Hogy tudniillik az egy képviselheti a sokat, a sok az egyet. Ez azért lehetséges, mert a végtelen sok éppúgy nem tapasztalható, mint a végtelen egy, így kénytelenek — tehetetlenek is — vagyunk eme örök deduktivitást sugalló hatalmas premisszából kiindulni. Mert tapasztaltuk, hogy van, szükséges is a reprezentáció.) Böhme szerint „Isten minden” s az Isten egy, illetve: háromságában egy. E szinekdokhés észjárásra valló tételre valójában minden közösség tagjai egymástól függetlenül is rájöhetnek, amennyiben már rájöttek az egy oszthatóságára és az oszthatók szubsztanciáiig egységére. Tehát csak az ember viszonya a Mindenséghez — csak ez egyetemes: egyedül áll az élőlény szemben a mérhetetlen csillag-világgal. De erre 'ki-ki másképp, másmikor és más módon jön rá, más képekkel, nyelven fogalmazza meg, más árnyalatúan éli ét. Sokszor épp a nagyon imponderábilis árnyalatok jelentik az egészen sajátost. A többletet. így a nemzetit is. (Ismeretelméleti értéktöbblet!)

Folytatva az okokat. Még fabuláink is görög- és lat in-min tázatúak. Racionalista hagyományunk nincs. így a francia példa él. Ennek szorításából még a bölény-tehetségű Bessenyei is alig tud némileg szabadulni.

Mivel kis — ritka-családú, elszigetelt — nyelv voltunk, be kelléttt rendezkednünk a műfordításra, s ezzel úgyszólván ki is éltük filozofáló indulatainkat. Az ész indulatait. Filozófia-pótlékokon nevelkedtünk. Az erős, sajátosabb jogtörvényalkotás, mely szükséges volt, sok elme-tehetséget elszívott. Nem valamiféle ősi atavisztikum folytán, de mivel pogányságunk elvesztése megtörtént, Európában szellemi gyűjtögető életmódra kényszerültünk, viszont a polihisztoroid-típusba tartozó elem épp ezért viszony1130