Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - Héra Zoltán: Ráismerések (napló)

Az energikus, a maguk területén tekintélyt helyzetre, tehát hatalomra törő, nagyon is életes és élelmes írók gyakori vonzódása az élhetetlenekhez, az esettekhez: azokhoz a költőkhöz, akik sehogy sem, vagy csak nehezen boldogultak. Hölderlinhez, Mallarméhoz, Pilinszky Jánoshoz. — Mi ez? — érdeklődött nálam egyszer egy egyetemista. — A vezeklésük — mondtam akkor. — A balsors istene előtti főhajtásuk, jósorsukban — tenném most hozzá.

*

A jó kritikai cikk nem néhány találó és eredeti megállapításból áll, hanem az ilyenfajta megállapítások sorozataiból. Aki nem hatol a dolog közepébe, nem tartózkodik az elejétől a végéig a mű szellemi, esztétikai feszültségeinek a terében, fölfedve azt, ami abban sajátos, annak a mondatai nemhogy láncolattá, de elfogadható mondatokká sem állnak össze.

*

Légy alázatos, ne vetemedj soha arra, hogy magad méltasd magadat — tanácsolják azok, akik a legcsekélyebb mértékben sem ismerik az alázatot, annál jobban ismerik viszont a mások megalázásának gyönyörét, a kisebbítés kéjét. A támadást vagy éppen a merényletet ők rendszemnt úgy szervezik meg, hogy abba bele van kalkulálva a csapdába csalás egyik különös módja is. „Majd csak nem tudja megállni: mivel nem szólnak mások helyette, érte, maga lesz kénytelen szólni magáért, s ezzel végképp elveszít mindent” — így okoskodnak. Kihagyva a számításból, hogy vannak műfajok, amelyekben a visszaszó- lás, ha indokolt, s ha van mire fel, még mint önméltatás is megengedett.

*

Nem egy tisztes férfiú furcsa, már-már perverz kíváncsisága, hogy ellenőrizze bűnei hatását. Számára az általa okozott szenvedés nem igazi szenvedés, ha nem hallhatja szavahihető tanúktól, miként tántorult meg a megcélzott, vagy miként rágta dühös-kétségbeesetten a zablát. Valóságos pánikba esnek, ha megtudják, hogy semmi különösebb nem történt, a megcélzott továbbra is rendületlenül táplálkozik és emészt.

*

Amit irodalom-kritikus barátaink berzsenyisnek vagy adysnak éreznek nálunk, az természetesen csak annyiban berzsenyis vagy adys, amennyiben az a két költő tudta, mi a vers-erély, lélekizzás, szóizzás. Ilyen alapos minden nem impresszionista költő — Dylan Thomas, Gregory Corso, Enzensberger —, berzsenyis, illetve adys.

*

Egy dokumentumfilm valamelyik afrikai törzs szokásairól. Esküvő, nász. A vőlegény valami padlásfélén várja a menyasszonyt, akit egy öreg férfi visz fel neki, létrán és tiszta meztelenül (a menyasszony is meztelen), s ad át, mint egy ajándéktárgyat. Nem tudom eltitkolni a feltevésemet: különös gesztus ez,

1114