Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - Villányi László: A város (vers)

Furfangos szerkezetekkel irányt szabhatnánk, csipetnyi intuícióval pedig sajátságos ritmust teremthetnénk. Nem igaz, hogy nem lehet mindent pontosan kiszámítani.

Hűségesen jelentem ezt Nagy Jó Uramnak, és csókolom köntöse szegélyét.

A jelentés hátlapján a következő megjegyzés:

Nocsak ez a pókocska milyen harmonikus kompozíciót fundált észrevétlenül. És milyen eleganciával lesi az áldozatok sebes röptét, szívja ki vérüket. Node már ellenszenvesen kövér. Még a végén ideológiát szövöget itt nekem. Ereszkedjen csak le fonalán, s ha azt elcsípem, majd mozdulatlanná gömbölyüdik. Meglengetem az ólomkamra sarkai felé.

FELÖLE

Van, aki a város alá ömlő földzuhatag mélyén képzeli el; van, aki távoli jégtorony zöldellő tetején. Bizonyos emberek helyüket sűrűn változtató, parányi objektumokként fogják fel. Néhányan a város örök hiányaként könyvelik el, mások a város lakóit tartják alkalmatlannak. Leginkább még a szökött óvodások közelítették meg.

Akik különféle tárgyakra lelnek, lecsapódásaként tisztelik azokat. Így vitrinbe kerülnek az evezőlapátok, a kideríthetetlen fajtájú állatoktól származó csontok, a soha nem látott gyümölcsök. Egyedül Bovaryné nem tudott mit kezdeni a jégbe fagyott nemiszervvel.

Sokan gondolják: a váratlan helyzetek a legkedvezőbbek. így nem ritka, hogy a busz letér szokott útjáról, vagy a sintér szélnek ereszti kutyáit. A gimnázium lánytanulói gyakorta változtatnak irányt a leglehetetlenebb helyszínek felé a testüket nevelő órán, s néha futás közben még dresszükből is kibújnak.

Mindenki úgy igazítja naponta lépteit, hogy szüntelenül adott legyen a lehetőség. Azok is, akik erről mit se tudva látszólag érzéketlenné váltak. Azazahogy mégsem mindenki, mert egyesek a mozdulatlanságot tartják üdvözítőnek. Senki sem beszél róla. Mintha megnevezve végképp eltűnne. Ha ugyan hebehurgya mondatokon kívül egyáltalán mást is lehetne fogalmazni felőle.

1111