Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Takács Imre: Egymásra emelt kövek
Nekiugrik a késnek a szív, a félelem sietteti a halált, önmegtartóztatásom a visszakapcsolásom; a félelem duzzanatai buborékok gyanánt röppennek el 'belőlem, mert ilyeneket léptem, mert ennyit láttam, és tudom, hogy tulajdonképpen éden mind ahol én ölembe vettem szenvedésem — csak amiért nem volt igazán igaz az igazság, csak mivel a hazugság nem volt nyílt hazugság, csak mivel gennyesedett, csak mivel a gennyel száradtak be a sebek, csak mivel a gyász a maga viasz virágaival megetetett. Szükségemet az bizonyítja, hogy hencegek. Megérzem az újhold idejét. Fölnézek, ott van, OKÉ. A Naprendszert semmiféle fölffuvalkodottság sem fújja föl. A megcsalatottak és megszomorítottak bízhatnak egy dologban megérzem az újhold idejét. Fölnézek — OKÉ! —, ott van. Örvendetes álmomban — a sok-sok szorongásos álom után —: megtisztító fürdőben fürdik a minden lefizetett, szép tudomány ugyancsak szép istenasszonya: Phallas Athene, Justicia; megtagadja árulásait a kilenc múzsa; Déméter tanítja vetni a középázsiai parasztokat, szibirnyákok vodka-mámorban Hermésztől kapnak utat; Hephaistos és Vulcanus az atomtölteteket cseréli ki műszerkabinokkal, hogy legyen élet az emberiség tudása, amikor a begyújtott tűz fölviszi, vagy csak kívülre viszi a semmivel határos gömbhéjakra. Hajnalvirág narancsos öble a kétszázméteres lángvitorla. Egymásra emelt gondok, kövek! A reménység új hajnalához szerencse kell. Vagy minek is ágaskodom én föl az egek alá? — történelmi fészkekben tollasodnak ki új félelmek, s történik a megtörténhető, nem lehetünk mindnyájan töltetei a velünk történteknek. Zagorszkban, Moszkva aranygyűrűjének egyik ékkövében, a múlt-kristályban, a régmúlt harangszó-frekvenciáinak a fölgömbjében, vagy nem tudom, milyen magasra törő aarangszó-torony-alapzatán a régmúltnak, a századok életbenmaradásával tenyereit, csókolt és térdelt kőlapokon alálkoztam a fa-oszlop Huszárik Zoltán-embernel, aki ott jött előrelökött arccal, gesztikulált pálcika-ujjaival, ?s mondta, mondta: Tarkovszkijt ne felejtsük,
