Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - Határ Győző: A patkánykirály (kamaradráma két részben)
4. jelenet. Előbbiek, ugyanúgy A fény lassan visszatér FSE Összesöpri a kártyákat. Monológját az asztalnál kezdi ülve, de kis idő múltával feláll, körbejár és álmatagon tesz-vesz-rakosgat a pincén Eläludt szegénykém, elnyomta; de van is neki piihennivalója. Kihe- vemivalója. Van néki, egy életre: jól bevásárolt ezzel a háborúval. Isten a tudója, nem az én kicsikém az egyetlen, aki az első normann katonától berezelt a nadrágjába, másnak elég volt, hogy elképzelte; a falra festették a normann ördögöt, de még annyit se, csak megrántották a vékonya ,körül a tábori komiszt 'és inába szállt a bátorsága. Szürkületkor rázza fel őket valami bivaly őrmester, olyankor lódul neki velük a gépkocsi-oszlop: nekilódul, oszt’ hajtják őket a támadásra ... Pedig ez is, az enyém itt, jó családból való úrifiú A prices felé néz zongorázik meg nyelvet is tud, ő volt a legjobb hogyismondjam latinista, egyem is a kis töpörödött képét, akkora, mint az öklöm, amilyen töpörtyű kis legényke. Nekem nem mondta ugyan, hogy zongorázik, de tudok én róla mindent, hogyne tudnék, ez is, befúrja a fejét a mellem alá s nem is mondja, csak dorombolja. Amíg melegszik, ez az én didergés kis patkánykám. Azt se tudja, mikor. Mindent. Amilyen zöldecske. Az első tanítónéni- szerelemtől a kurvájáig a kikötőben, aki kilökte, mert még odáig se jutott vele — vagy tán eltanácsolta és gorombábban talált rászólni. Odaélvezett a buksija, ráélvezett az új ruhájára neki, vihette a tisztítóba, arra kellett a pénz. Elbőgte magát a kis hülyönc, mert nem adta vissza. Halottak a temetőből. Meg hogy a nővérét is kifigyelte, még meg is próbálkozott vele, de rávert arra a kis malac praolijára, meg hogy minden áldott nap kétszer babrált magával a szí- vem-bogara, titokban csereberélték a malac képeket, ő is. Gyűjtötte. Az vesse rá az első követ, aki nem. Innen tudom, hogy zongorázott, az én Matthieum is jó gyerek volt, nem bántam mag, hogy Hulot-ékhoz adtuk inasnak, jó szakma, bár nem annak szántam, de hiába vettük neki, fogtuk volna zongorára, ma is ott áll, szökött előle, ha látta. Amíg esznek a világon, a hentesnek mindig lesz betevő falatja. Én se bántam meg, ki mondta, hogy megbántam? Hogy bábának adott az anyám, ő vitt el a képzőbe. Amíg születnek, nem kell attól félnem, hogy. Vizsgázott szülésznő létemre. Kapós asszony — jó kereső. Jó gyerek volt, igaz, nem olyan finom gyerek, olyan művelt úrifiú, mint ez az én kis okosom, amilyen okoska ákambákomokat firkál, ha olyan kedvében van. Ezer szerencse, hogy törte a nyelvet, halálra rémísztett volna, ha akkor éjszaka. Csak áll, mint a nyelve tépett kuka, öltögeti, amije nincs vagy tátogatja azt a csuka száját, szörnyethaltam volna. Akkor éjszaka. És milyen papagáj- füle van, hogy leste minden szavamat, minden mozdulatomat — hogy ez milyen anyás! milyen imádós, milyen méhembe-visszakívánkozós! A szeme sarkából is, örökké. [Lesett, mint akit megigéztek. Már olyan- de-olyan enyém, hogy enyémebb, mintha az én magzatom volna. Te. Lelkemből-lelkedzett én-porontyom. Ki mondaná erről, hogy kakukkfióka? hogy szórika-mórika tintum- tantum? Az én kis legjobb latinis- tám: nem sokat segített rajta, amit belevertek a tudós buksijába, amikor a normannok visszafoglalták a gátat és úgy lapult nyakig vízben egy éjszakát, hogy kiázott belőle a lélek. Még azt is megtanulta, hogy gágá liba gá eredj világgá incem-pincem kis Lörincem szólalj di-du-dá olyan a memóriája, mint a csirizes tál: amit mondok, beleragad a fülébe 1065
