Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 11. szám - Pavel Bunčák: Az asszony, Arcra lobbanó villámtól fényes éj (Varga Imre fordításai)

13

de nem is térhetsz vissza a bukfencből, a középpontja felé közeledsz, egyre beljebb kerülsz benne,

összezsugorodsz és összesűrűsödsz benne, fekete ponttá sötétedsz és keményedsz,

olyanná változol, mint a céltábla, egyetlen pontban összpontosulsz és minden tebenmed végződik,

14

holtodiglan tart ez a bukfenc és te annak közepén vagy, elfordulva a világtól, így mész egyre tovább, folytatod utadat és meglehet, ez az az irány, amerre távozol,

15

járjunk hát a végére, összegezzük: lám, úgy közlekedik a halál a bukfenceden, akár egy keréken,

azon köszörüli a kését és ekéjét, maga előtt görgeti a bukfencedet, mind messzebbre gurigatja és hozzánhozzávágja az úthoz,

a halállal a hátán ugrándozik a bukfenc teste és könnyedén viszi őt.

16

Mivelhogy utad a kötélen, akár a giliszta,

széttépve, kettévágva, tekereg,

élesre van töltve — tölténye te vagy —, megemelkedik, céloz és olyan pontos, akár a keresztvetés,

17

de a feketére vetsz keresztet és a feketében, a feketén mutatod jelét, hogy megadod magad, feketeként keseredsz el és a feketét arccal lefelé hajtod az asztalra,

feketeként fordulsz utolsó dolgaid felé, feketén pereg le előtted életed és te tudod, hogy feketeként élted le, feketeként lélegeztél, feketeként növekedtél és feketeként öregedtél:

1045