Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11. szám - Pavel Bunčák: Az asszony, Arcra lobbanó villámtól fényes éj (Varga Imre fordításai)
4 lám, hogy dolgozik fogsorod helye az agyagban és föld-sóhajtással, verem-nyöszörgéssel beszél rólad, az agyagból kimeredő fogsorod árulkodik annak nyitott mélységéről, fogsorod agyagból feltörő vallomásából tudod, miért harapott bele a földbe, te pedig, előrehajolva a kötélen, megkérded, hova a kötélen, s rajta merre, 5 mivelhogy utad a kötélen a tűzön át a hamuba tart és oly magasan van, mint a fölemelt fejsze és oly meredeken, mint a fejed fölé feldobott kő, 6 arcod elé rántott tenyereddel eltakarod a feketét, feketeként rémültél meg, a rémület hatalmába kerítette a feketét, s most úgy reszketnek a fekete végtagjai, hogy képtelen vagy megtartani a feketében egy csésze kávét vagy egy cigarettát, feketeként sápadsz el és feketédet kiveri a verejték, a feketével törlőd le, futkos a feketéden a hideg és feketeként reszketsz: 7 lám, fintorod helye az agyagban rátalált a szádra és hangot hallatott, a fintor megvalósulása az agyagban egészen kiáltó szádig a sajátod, ráncaidból bukkan elő, arcvonásaidból születik, apránként gyűjtögeted össze, különálló gúnykacajaidból, most pedig, magad alá kémlelve, megkérded: meddig vagy a kötélen, s rajta meddig mész. 1043
