Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11. szám - Szondi György: Binjo Ivanov (bemutatás)
SZONDI GYÖRGY Binjo Ivanov Váltás — így fordíthatnánk magyarra a szófiai Narodna mladezs kiadó sorozatának címét, azét a sorozatét, amely a kezdő írókat, költőket és kritikusokat indítja első könyvükkel útjukra. A kezdet azonban alig jelent csetlést-botlást, mutálást a fiatal debütánsoknál, jobban a formabiztonság, az (esetleg csak látszólagos) érettség a jellemző rájuk. Binjo Ivanovnak 34 évesen jelent -meg itt az -első kötete 1973-ban. Nem volt fiatal, nem volt szokványos, nem volt bravúros, sem csengő-bongó. Megkésett kötetben hökkentő új hang. Verseit már korábban is közölték az irodalmi lapok, de eredeti látás- és írásmódja miatt nehezen tudta (s tudja mindmáig) -elfogadtatni magát — ez volt az oka a késő első könyvnek is. Második verseskötete 1980-ban látott napvilágot — bizonyságul, hogy állhatatosan folytatja a maga útját, másképp nem is tehet. Hét évet várt új könyvére, a harmadik ez -év nyarán jelent meg Várnában Prirocli (Természetek) címmel. (Illetve, volt már harmadik — időrendben második —, de az gyerekeknek írt verseket tartalmaz.) * Nem vád, csak tény, előzménytelenségből fakadó: új szó, új stilisztikum, a megszokottal szakító, szembeszegülő (s így többet mondó) poétika nehezebben születik a bolgár versekben (s prózában), így a versfordításokban is. Ady újdonsága, szóvarázsa is szelíd szokottá közepesül a bolgár megszólalásban. Ha a fordító meri (merné) is szó- váratlansággal a hasonló vershatást elérni, a szerkesztőnek kötelessége (?) gyomlálni, kanonizálni. Ismétlem: nincs talaja az elfogadtatásnak, ,a befogadásnak, — a bolgár költők eretnekségre ritkán vetemednek. (Nagy László mágiája is áldozatul esett e hagyománytalanságnak.) Szűk a hely és kevés az ok erről itt bővebben szólnom, csak Binjo Ivanov személye és költészete kapcsán tolul elő belőlem. (Csupán még annyit: ha nincs is meg olyan gazdagságban a robbanóerejű szóösszerántásnak, az új (tartalmú szóalkotásnak és -fűzésnek a magyaréhoz hasonló szinte végtelen -lehetősége a bolgár nyelvben — a grammatika -nem áll útban, engedi: iitt-ott tán másképp; a fur- csál-kodás, a szisszenés a gát inkább. Vagy maga a költő idegenkedik, érez szentségtörésveszélyt.) Binjo Ivanov nyelvi erejét ez a Bulgáriában szokatlan, magától értetődő bátorság adja: ahogy nem pukkasztásból, hanem természetesen (talán csak hitvallásából merítve még) fejezi ki új formában a mindenki által átélhetőt. Mesterkélet- lenül, trükkök nélkül, igazul. Ez az a nyelv, nyelvhasználati mód, amely — ha feltételesen uniformizálni lehet — a mai magyar költők legtöbbjének sajátja. Készül a XX. századi magyar költészet antológiájának bolgár kiadása. Binjo Ivanov eddig nem fordított. Most Ady, Juhász Ferenc, Kormos és Nemes Nagy néhány versébe belekóstolt, belevágott, jó ötszáz verssor — remélhetőleg — az ő hangján szólal meg bolgárul, hamisítatlanul. E nagyszerű „kísérlet” pár eredményét már ismerem: Juhász Ferenc verse, az Emlékezés egy vérző-arcú képre és Kormos Vonszolnak piros delfinek című költeménye például az eredetivel egyenértékűen szólal meg — remeklések. A bolgár -költő e fordításokban „csak” fegyverét használta — s forgatta finoman, mert tollára illett az idegen szó -is, oly közeli volt, hogy hihette: övé. Verseinek újdonsága persze több a puszta stilisztikánál, a formánál. Az ahogy, és az ami egysége — mert jó költő — nem esetleges, hanem egymást támogató: egyik se billent a maga javára. Amit mondani akart, új verselési törvényt szabott számára. Nem mérlegel, 1013
