Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKÉRE - Marsall László: Levélféle Orosz Jánosnak
MARSALL LÁSZLÓ Levélféle Orosz Jánosnak Most jobban esnék beszélgetnem íveled valahol, a Duna-parton, vagy írnom hosszú levelet neked, mint a kamaszlányok, vagy a régi költők, a Kazinczy-félék. Muslincák bolyát látom, izgága rovar-gömböcöt, összegyűlnek valahol, ki tudja miért és ott, pálcával közéjük suhintok, szétrebbennek — egy pillanat — azután újra összetömörülnek, egymást kavargatva, ugyanott és majdnem ugyanúgy. Hogy miért mondtam ezt? Magam sem tudom. Valami világmodell :—, a létezők „a homogén elemek egy meghatározott statikus állapota” — mondja (bennem a matematikus. János, tudom, mióta megismertelek, tudom, hogy a templom tornyát akarod áturgani, hogy a mérce igen magas, hogy nemcsak a „jelenlét ábrái”, nemcsak az „aktuális állapotok” érdekelnek, de a teljesség, az egész, az Univerzum szerkezete is — persze a váratlan csodái is. Űj középkor — mondod, azaz fested — kijelentő mondat. De lehetnének erről az éráról bársonyosabb vagy jegesebb képzeteim. Mondjuk, láthatnám Szent László királyt, amint a lánytolvaj kunt kupán vágva, a megmenekített kisasszony szelíden tetvész az alvó király hajában a fa alatt —, vagy láthatnám gigantikus katedrálisok pompázatos üvegablakai egyikén át Lukács evangélistát tündökletesen, miközben Guillaume de Machault miséjét hallgatom. 90
