Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - Szekér Endre: Thinsz Géza „svédmagyaros” költői párbeszéde
SZEKÉR ENDRE Thinsz Géza „svédmagyaros” költői párbeszéde „ . . . talán csak bejutunk, sípostul, koreográfustúl a meg- születendő unokáink már-már porosodó irodalomtörténetébe, hosszúra nyúlt lábjegyzetként (Thinsz Géza: Mikesen innen, Berzsenyin túl) A mai magyar irodalomtörténet szerencsés módon gazdagodott az utóbbi évtizedekben a határon tóli magyar irodalommal, melyet -többek között a Béládi Miklós által szerkesztett és -részben írt -akadémiai kiadás is jelzett. A -korábban kialakult és megerősödött csehszlovákiai, jugoszláviai, kárpát-ukrajnai, romániai (erdély-i) irodalom mellé társult a második világháború utáni évtizedekben -a legkülönbözőbb földrajzi helyen jelentkező -és jelentős értékeket felmutató úgynevezett nyugati -magyar irodalom. Különös helyzetüket meghatározza az, hogy idegen -nyelvi környezetben, más kulturális hagyományok -között, messze Magyarországtól igyekeznek megőrizni magyar nyelvűségüket, -a -magy-ar múlthoz tartozásukat. Bizonyos leszűkítést jelent a „diaszpóra” elnevezése, szemlélete. Ezzel szemben -a -nyugati magyar irodaiam elnevezés — ha nem is tökéletesen fedi -a valóságat — mégis jó elkülönítési lehetőséget jelent a környező országok magyar irodalmától. Legfőbb sajátosságuk -a nyugati -magy-ar íróknak a meglévő idegen -környezet, az ott élő szű-kehb magyar -közösséghez tartozás, az esetleges -kétnyelvűség kialakulása, és -a folyóiratokban, -kötetekben való megszólalás jelenti számukra a -közönséget. S mint Cs. Szabó László is felvetette: -nem jelenthet egyedül meghatározó sajátosságot a távoli hazához való kötődés, s mindinkább önálló arculatuk alakul ki, esetleg elszakadhatnak -a -messzi -hagyománytól. De szükségük van a „kettős haza” (Kerónyi Károly szava) gyökereire, a magyar irodalom „bibliájára”, mint Cs. Szabó László -nevezte, és egyben az idegen környezet -adta élményekre is. Különböző írói nemzedékek alakultak -ki — más földrajzi helyen élve — életkoruk, a Magyarországról való eltávozás -időpontja, politikai állásfoglalásuk, egy-egy irodalmi csoporthoz való -tartozásuk stb. szerint. Az azonban mindenfajta rendszerezés alapján vitathatatlan, -hogy az 1956-os év fordulatot jelent a nyugati magy-ar irodalomban, hisz -az emigrációs hullám ekkor emelkedett a legmagasabbra. S -az idősebb nemzedék mellett (például Határ Győző) feltűnnek a nyugati magyar irodalom jelentős új nemzedékét -képviselő -akkori húszévesek, mai ötvenesek: Vitéz György, Horváth Elemér, Kemenes Géfin László, B-aránszky László, M-akkai Ádá-m, Gömöri György, Készéi István, Siklós István, Sulyok Vince, Thinsz Géza és mások. New Yorkban, Montrealban, Chicagóban, Cambrid-ge-ben, -Párizsban, Stockholmban és másutt lakva — egyetemen -tanítva v-agy kétkezi munkából élve — titokban mégis az -anyanyelv v-isszaszoríthatatlan, elfeledhetetlen szavait próbálják verssé alakítani, és a világ távoli pontján valamilyen kicsi, személyes, sokszor magányos „magyar műhelyt” létrehozni. S a magányosságon túllépve épp az -idézett Thinsz Géza-versben, a Mikesen innen, Berzsenyin túl címűben -érezzük az emigráns írótalálkozók, alkalmi „összefogódzások”, „hívott és hívatlan -kenyerespajtások” verbunkon-piruettes, botot forgató -táncuknak ironikus kifejezését, jellegzetes hangulatát. Mert ebben -a régit és újat keverő, bizonytalan tánclépésekben az is benne rejlik, hogy „talán csak bejutunk, sípostól, koreográfustúl a megszületendő unokáink már-már porosodó irodalomtörténetébe, hosszúra nyúlt lábjegyzetként.” Az ironikus fintorra komoly választ adott a 956
