Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - Oltyán Béla: Déry Tibor alkotáslélektana (tanulmány)

Az alkotófolyamat oldaláról: a mozgástörvények szerkezeti váza s a jelenség egymást feltételezve formálódik. Még egy-egy meghatározó eszme sem jelenti szükségszerűen a képek másodlagosan, a gondolatok nyomására alakuló illusztratív jellegét. Az élmény közvetlenül .a vizuaiitás síkjára vetülve is formát ölthet; előfordul, hogy az értelmező tudattevékenység jár a látomás nyomában, vagy akár a gondolatilag summázott tapasztalat érzelmi udvara vonzza, szökkenti szárba a természetének megfelelő plasztikus képi-jelenségrendszert.

Ez magyarázza, hogy az alkotómunka első lendületét sokszor oly íróknál is egy- egy felmerülő kép adja, akik egyébként gondolati formulákkal is megfogalmazható parabolisztikusságra törekszenek. Sőt, pl. G. Garcia Márquez a maga esetében egyenesen törvényszerűnek látja ezt az indíttatást: „Mindig minden írásom kiindulópontja egy egyszerű kép — állítja interjújában —. ... A Száz év magány-bői évekig csak azt a tényt tudtam, hogy egy öregember magával vitt egy gyereket, hogy megnézze vele a jeget... Csak ezek az eredeti képek fontosak számomra.” (I. m. 126—127.); Günter Grass a kép szinonimájaként használt mesékről, mítoszokról és mondákról fejtegeti: ezek nem irracionális területekről hoznak üzenetet, hanem a statisztikákká szétesett korunkban a valóságos folyamatok lényegét rántják össze tömör, kifejező és megragadható formába. Déry egyik felmerülő „ötletére” való hivatkozása is az élmény, a hangulati állapot közvetlen képi síkú megjelenéséről ad hírt: „A G. A. úr X-ben című regényem ... azon az ötleten alapult, hogy miközben fel s alá járkáltam (a börtönben), az jutott eszembe, mi történne, ha a virágok fejjel lefelé nőnének a földben? Egy fejetetejére állított helyzetben, ebből a fejetetejére állított tréfából született a regény... ez az ötlet határozza meg a formáját”. (Film-Színház-Muzsika 1966/32.)

Az eszme és kép, tágabb értelemben a gondolkodás és képzelet e váltásai, együttes jelentkezése és funkciója nem rendhagyó, inkább szükségszerű tünet. Ténylegesen látni, hallani, tapintani a külvilág jelenségeit és elképzelni, hogy látok, hallok stb. valamit, nem ugyanazon dolog. Ez utóbbihoz (a megfigyelésen és érzékelésen túl) sajátos érzet- észlelés-aktivitás, mi több: gondolkodó tevékenység járul. Az alkotó akaratlagos képzaletműködésében pl. látás-képzeleteiben, primér látás-benyomásainak „emlékképei”, s a látás-érzéklésről való „tudása” is megtalálható: „azt képzelni — olvashatjuk Gilbert Ryle könyvében — vagy úgy képzelni, illetve elképzelni, hogy látunk vagy haliunk ... együtt jár a szó ... tág értelmében vett gondolkodással.”; „az arc felismerése, amikor in natura látjuk, a lehető legáltalánosabb képesség”, „az arc szavakkal történő leírása egy másik, bár ritkább képesség”. (A szellem fogalma Bp., 1974. 389—390. Ford.: Altrichter Ferenc). Az irodalmi műnek azt a tulajdonságát jelzi ez, hogy a szó jelentéstartalma a jelölt dolgok alakját, plaszticitásának körvonalait is felidézi, illetve, hogy az ehhez kapcsolódó értelmezések, absztrakciók csak az ismét érzékivé, egyedivé változtató képzeti folyamat segítségével ábrázolhatok. A közvetlen érzéklésből, látványból táplálkozó képzetműködésen túlmutató alkotó képzelet — Lukács kifejezésével élve — a fogalomtól „visszalépett”, de annak lehetőségeit, eredményeit is megőrző, magába olvasztó szféra: az irodalmi kifejezés forrása.

Ezért nem különíti el sokszor ezeket a belső összetevőket Déry sem elméleti fejtegetéseiben, s együtt utal megfogalmazásaiban a gondolat-abszrakciót tartalmazó képre, illetve a képpé testesülő gondolatra: „A világ képletek gyűjteménye. Az író ... kikeveri őket a valóság hígan szétfolyó anyagából, s mikor már megbízható körvonalakkal előtte állnak... újra elemeire bontja őket...”, hogy végül is — miután „az egészből kikevert rész már az író húsába — képzeletébe integrálódott”, illetve felbon- coltatott”, harmadik fázisként, a műben „... új életre kelhessen”. (Ű. n. h. 222.)

Déry gyakorlatában egyébként többször előfordul, hogy az indító mozgást (s a konkrét témát) a jelenségmivoltában felmerülő, s képzetileg megragadható esemény, figura, szituáció adja: „.. .folyóiratok kerültek a kezembe — mondja a Képzelt riport ... külső ihlető forrásáról —, amelyek egy ... pop-fesztiválról adtak ... képekkel illusztrált tudósítást. A képzeletemet már maguk a képek is feligazatták..Film- Színház-Muzsika 1972/31.) Ismeretes: A félfülű alapját egy amerikai milliomos uno954