Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - Oltyán Béla: Déry Tibor alkotáslélektana (tanulmány)

novellák esetében: „...regényt az ember folytat s nem kezdi meg naponta újra”, nem kíván mindig „új nekifutást”. (Ű. n. h. 399.; 111.) Déry e tapasztalatával nem áll egyedül. Szavai, szinte szó szerint megegyeznek G. G. Márquez egy ugyancsak 1973- ban született nyilatkozatával: „A regény hálásabb, minit az elbeszélés: egyszer kell csak elkezdeni, márpedig egy elbeszélés elkezdése éppen annyi munkát igényel, mint egy egész regényé”; „annál könnyebben megy a munka, minél előbbre vagyok benne”. (Interjú. Nagy írók műhelyében Bp., é. n. 2. k. 128. Ford.: Zsolt Angéla).

A tudatos és ösztönös tényezők együtthatása (nemcsak a téma-kristályosodás, ihleti feltöltődés, a gondolati aktivitásba, illetve 'alkotó cselekvésbe való átmenet egyes fázisaiban, hanem) a különböző elemek összefogása, elrendezése szándékában és képességében: az arányérzék gyakorlatában is megnyilvánul. „Ismerjük mondanivalónkat, de hogyan mondjuk ki?” — kérdi Déry a hangütés-, a mondatstilus-, s az egész nyelvi formába öntésre vonatkozóan. „Az író legfőbb kötelességéhez érkeztünk ezzel — ösz- szegzi válaszát —, arányérzéke pontos működtetéséhez”. Ezen arányérzék munkája már a kezdet-kezdetén, a „Valóság és vágyálom szakszerű, arányos elkeverésében” is döntő jelentőségű, úgyszintén a „cselekmény, elmélkedés, jellemábrázolás, dialógus” ritmikus, arányos váltásaiban, a rész és egész kellő egyensúlyéi, hatékonyságú életre- keltésének mozzanataiban, a mű egész struktúrájának felépítésében. „Arányosság: feltehetően ez minden koron minden művészet legősibb regulája. Arányosság az anyag elrendezésében. Tartalom és forma egyeztetésében. Harmóniák és disszonanciák arányos helycseréje az összhangzatban. Szimmetria és asszimmetria arányos váltakozása... Az arányosság a legfőbb kompoziciós elv fe, még az olvasó ellen intézett bármilyen heves művészi támadásban sem nélkülözhető.” (Ű. n. h. 401—411.)

Az eredményes munka „írói tőkéje” a „hozzáértés és buzgalom”, s az arányérzék a gyakorlatban csiszolódó szívós, következetes erőfeszítés eredménye, ugyanakkor talán még az alkat biológiai ritmusával is összefüggő képesség. Déry különösen mondatai hullámzásában véli felfedezni az „ideg és lélegzetvétele” üteméből fakadó dallamot: „Az író stílusa, gondolom, műveltségi tartalmán kívül, valamilyen fiziológiai jelleggel .is bír. „Lehet — veti fel a kérdést —, hogy mondataimnak ritmusát vérkeringésem gyorsabb, lassúbb áramlása szabályozza?” A kérdésfeltevés jogosultságát s a választ az alapozza meg, hogy korai, „szenvedély villogtató”, s késői, érett mesterségbeli tudással alkotott műveit összehasonlítva, leginkább a mondatai ritmusában érzi a folytonosságot. „Egy dologra ismerek rá legjobb esetben ... a mondataim lüktetésére. Igen, úgy látszik, ezt a ritmust az én pulzusom verte ki, harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt ugyanazt, amit ma”. (A. n. h. 171.; 17. n. h. 409.)

Az arányérzék kiegészítő*fogalma Dérynéi: az ízlés, mely a szelektáló-mérlegelő munka nélkülözhetetlen feltétele. „Minden gondolatodat kétszer járd végig, s még ha épnek és érvényesnek vélnéd is, nézz a háta mögé, fonákjáról is megfelel-e ízlésednek?” (Ű. n. h. 392.)

Az „.arány-elv” mint a művészi egyik meghatározója, az esztétika, a poétika egyik klasszikus alapkategóriája, s Déry specifikumát így elméletileg inkább a hagyomány és kísérlet arányos ötvözésére vonatkozó igény jellemezheti: „a kísérlet még legjobb kedvű bakugrásaiban sem feledkezhet el arról, hogy honnét rugaszkodik el, s ezért lehet helye és szerepe a társadalom életében”. (Ü. n. h. 405—406.) A hagyományos eszközök és az újítás kapcsolatának kívánalma Déry indulása, 1921-es tanulmányai idején is központi gondolatként jelenik meg, s visszamenőleg is utal az izgalmasan módosuló pálya egyik fő elméleti és gyakorlati irányjedzőjéne.

A tudatosság és kiszámíthatatlanság különösen sűrű homályú érintkezési területe a szervező gondolatnak ,,mű-tartalommá” váló folyamata. Ez ugyanis nem szimplán egy törvényszerűség-a bsztrahál ás, majd a képi-formába öltöztetés sémájára alakul. Dérynéi különösen nem, hisz módszerét távolról sem a hideg alJegorizálás jellemzi. A gondolati képlet az ábrázolás folyamatában kialakulása, funkciója, s következményei oksági láncolatával együtt ölt testet, ellenőrizve, mérve önmaga súlyát, érvényét.

953