Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - Oltyán Béla: Déry Tibor alkotáslélektana (tanulmány)

S ha egy-egy benyomás (illat, szín, hang, jelenség) az emlékképek áramlását len­díti mozgásba, s ezek „rögzítéséről” van szó, a kontroll nélküli „szabad asszociáció” látszatában epikai művek esetében. . . egy kis csalás is van ... mert a fül, a szem, az orr felszívta emlékeket el kell rendezni, hogy érthetőkké váljanak. Akaratlagos emlékek csatlakoznak 'amazokhoz, kiegészítik őket. A ,tömkelegből csak úgy lesz mű, ha rendbe tesszük, amit az érzékek szeszélye vagy logikája összesodort”; „Tehát vak­vágányra visz minden olyan formakísérlet, amely a szabad képzettársítást kívánja rögzíteni. Csak érdekes lehet, de önmagában befej ezhetetlen”. (A. n. h. 342—343.; B. II. 310.) Az alkotófolyamat tudatosságának alig ellenőrizhető, de elengedhetetlen megnyil­vánulása az élmény közvetlenségétől való elszakadás, az érzelmek mintegy „kívülről”, „felülről” való szemlélése, hogy alakítható, s a műbe átrtehető 'anyaggá váljanak. „Az érzés, a meleg szívbeli érzés — mondja Thomas Mann a Tonio Krögerben — mindig banális és hasznavehetetlen, művésziesség csak... hideg eksztázisból származhat. Em­ber fölötti... lényekké kell változnunk ... csak akkor leszünk képesek és egyáltalán hajlamosak arra, hogy az érzést... hatásosan és ízlésesen ábrázolni tudjuk... A stí­lus, a forma, a kifejezés képessége már eleve feltételezi ezt a hűvös válogatós vi­szonyt . . (Thomas Mann Válogatott elbeszélései Bp„ 1974. 100. Ford.: Lányi Vik­tor). „Mindaz — olvashatjuk Dérynéi is hasonlóan —, ami írásban — napló, levél (te­hát közvetlenül) — egy érzelmi állapotot rögzít meg, hamisan vall. A futó érzelmek, gondolatok papírra téve érdemüknél nagyobb súlyt kapnak, tehát hamisakká vál­nak ... Papírra téve az igazságot — megközelítően —! — csak a kompozíció (vagyis az áttétel: O. B.) fejezheti ki”. „Író és valóság között így keletkezik az a rejtett soha ki nem hagyó párbeszéd, melynek termékeny izgalmából sül ki a mű”. (B. II. 310.; B. I. 364.) A tudatosság érvénye az alkotófolyamatban azonban Déry szerint nem kizáróla­gos. Az „erkölcsi akarat a munka koncepciójában segítségére lehet az embernek, utat jelölhet”, de csak a kiszámíthatatlan emocionális, intuitív képesség és készség össze­tevőkkel együtt töltheti be feladatát. „A tapasztalt író azt is tudja, hogy a mű menet közben meg-vagy el fog változni... dehogyis a megtervezett úton jut célhoz ... .kité­rőkön ... cikornyákon át... Az írót munka közben egyik meglepetés a másik után éri. Tolla önállósította magát...”. S hogy az alkotásban „mekkora része van a folyé­kony herakleitoszi külvilágnak, mekkora az érzékeknek, a rossz tanúknak, melyek a jelenségeket az íróhoz közvetítik, s végül, hogy ez mit ojtt bele a maga tudatos és tu­datalatti vágyaiból”, annak nincs megmondhatója. (B. II. 303—304.; Ű. n. h. 401—402.; 222—223.) Déry elfogadja s alkalmazza az ihlet fogalmáit, melyet értelmezése szerint élettani, pszichofizikai, érzelmi s intellektuális erők egyaránt táplálnak. Az ihlet azonban saját tapasztalata szerint nem az indításnál éri el csúcsát: a kezdeti alkotókedv a téma ala­kulása közben, koncentráltabbá válva éri el telítettsége állapotát (nem utolsósorban épp a téma realizálhatóságának tudatos felmérése és megérzése, az ez által felszaba­dított örömérzés és ambíció-fokozódás következményeként). Déry az ihlet energiatartalékának felmérését is fontos kérdésnek 'minősíti: Nem lényegtelen — különösen ha a mű „nagyobb terjedelműnek ígérkezik” — „elég pihent vagyok-e, hogy ne csak egy lelkes nekifutásra teljék erőmből, jókedvemből, hosszan tartó, türelmes napi apró-munkára is maradjon ölég szufiám”. Akkor is, ha az ún. ihlet-telítettség lehajtó görbéje ellenére, még tartania kell a szívós, csiszoló, gondola­ti-nyelvi munkának. Ennek megfelelően, gyakorlatában: kifelé (elsősorban kertjét, közvetlen környezetét) figyelő, oldottabb hangulati, s kevésbé energikus pillanataiban, vagy ha mondanivalója természete követeli ezt, a napi jegyzetek létrejöttének lehetünk tanúi; a novellák, regények születése a koncentráltabb állapotra (a gondolati általá­nosításokra) vár. Ami pedig a novellához mérve a regény terjedelemben többlet-igény­nek mutatkozik, az részben megtérül e műnem alkotásának azon sajátosságában, hogy a „kezdés kínjait”, erőtobzódását nem kell állandóan megismételni, mint pl. az egyes 952

Next

/
Thumbnails
Contents