Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - Oltyán Béla: Déry Tibor alkotáslélektana (tanulmány)

S ha egy-egy benyomás (illat, szín, hang, jelenség) az emlékképek áramlását lendíti mozgásba, s ezek „rögzítéséről” van szó, a kontroll nélküli „szabad asszociáció” látszatában epikai művek esetében. . . egy kis csalás is van ... mert a fül, a szem, az orr felszívta emlékeket el kell rendezni, hogy érthetőkké váljanak. Akaratlagos emlékek csatlakoznak 'amazokhoz, kiegészítik őket. A ,tömkelegből csak úgy lesz mű, ha rendbe tesszük, amit az érzékek szeszélye vagy logikája összesodort”; „Tehát vakvágányra visz minden olyan formakísérlet, amely a szabad képzettársítást kívánja rögzíteni. Csak érdekes lehet, de önmagában befej ezhetetlen”. (A. n. h. 342—343.; B. II. 310.)

Az alkotófolyamat tudatosságának alig ellenőrizhető, de elengedhetetlen megnyilvánulása az élmény közvetlenségétől való elszakadás, az érzelmek mintegy „kívülről”, „felülről” való szemlélése, hogy alakítható, s a műbe átrtehető 'anyaggá váljanak. „Az érzés, a meleg szívbeli érzés — mondja Thomas Mann a Tonio Krögerben — mindig banális és hasznavehetetlen, művésziesség csak... hideg eksztázisból származhat. Ember fölötti... lényekké kell változnunk ... csak akkor leszünk képesek és egyáltalán hajlamosak arra, hogy az érzést... hatásosan és ízlésesen ábrázolni tudjuk... A stílus, a forma, a kifejezés képessége már eleve feltételezi ezt a hűvös válogatós viszonyt . . (Thomas Mann Válogatott elbeszélései Bp„ 1974. 100. Ford.: Lányi Viktor). „Mindaz — olvashatjuk Dérynéi is hasonlóan —, ami írásban — napló, levél (tehát közvetlenül) — egy érzelmi állapotot rögzít meg, hamisan vall. A futó érzelmek, gondolatok papírra téve érdemüknél nagyobb súlyt kapnak, tehát hamisakká válnak ... Papírra téve az igazságot — megközelítően —! — csak a kompozíció (vagyis az áttétel: O. B.) fejezheti ki”. „Író és valóság között így keletkezik az a rejtett soha ki nem hagyó párbeszéd, melynek termékeny izgalmából sül ki a mű”. (B. II. 310.; B. I. 364.)

A tudatosság érvénye az alkotófolyamatban azonban Déry szerint nem kizárólagos. Az „erkölcsi akarat a munka koncepciójában segítségére lehet az embernek, utat jelölhet”, de csak a kiszámíthatatlan emocionális, intuitív képesség és készség összetevőkkel együtt töltheti be feladatát. „A tapasztalt író azt is tudja, hogy a mű menet közben meg-vagy el fog változni... dehogyis a megtervezett úton jut célhoz ... .kitérőkön ... cikornyákon át... Az írót munka közben egyik meglepetés a másik után éri. Tolla önállósította magát...”. S hogy az alkotásban „mekkora része van a folyékony herakleitoszi külvilágnak, mekkora az érzékeknek, a rossz tanúknak, melyek a jelenségeket az íróhoz közvetítik, s végül, hogy ez mit ojtt bele a maga tudatos és tudatalatti vágyaiból”, annak nincs megmondhatója. (B. II. 303—304.; Ű. n. h. 401—402.; 222—223.)

Déry elfogadja s alkalmazza az ihlet fogalmáit, melyet értelmezése szerint élettani, pszichofizikai, érzelmi s intellektuális erők egyaránt táplálnak. Az ihlet azonban saját tapasztalata szerint nem az indításnál éri el csúcsát: a kezdeti alkotókedv a téma alakulása közben, koncentráltabbá válva éri el telítettsége állapotát (nem utolsósorban épp a téma realizálhatóságának tudatos felmérése és megérzése, az ez által felszabadított örömérzés és ambíció-fokozódás következményeként).

Déry az ihlet energiatartalékának felmérését is fontos kérdésnek 'minősíti: Nem lényegtelen — különösen ha a mű „nagyobb terjedelműnek ígérkezik” — „elég pihent vagyok-e, hogy ne csak egy lelkes nekifutásra teljék erőmből, jókedvemből, hosszan tartó, türelmes napi apró-munkára is maradjon ölég szufiám”. Akkor is, ha az ún. ihlet-telítettség lehajtó görbéje ellenére, még tartania kell a szívós, csiszoló, gondolati-nyelvi munkának. Ennek megfelelően, gyakorlatában: kifelé (elsősorban kertjét, közvetlen környezetét) figyelő, oldottabb hangulati, s kevésbé energikus pillanataiban, vagy ha mondanivalója természete követeli ezt, a napi jegyzetek létrejöttének lehetünk tanúi; a novellák, regények születése a koncentráltabb állapotra (a gondolati általánosításokra) vár. Ami pedig a novellához mérve a regény terjedelemben többlet-igénynek mutatkozik, az részben megtérül e műnem alkotásának azon sajátosságában, hogy a „kezdés kínjait”, erőtobzódását nem kell állandóan megismételni, mint pl. az egyes

952