Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - Oltyán Béla: Déry Tibor alkotáslélektana (tanulmány)

manitásból, hogy műve hiteles, de ösztönző is legyen? S vajon: „Mit kíván az olvasó... Saját sorsának tükörképét, vagy egy magasabb lehetőség tündérálmát? ... A nyers valóságnál olykor csábosabb az ábránd. A vágyaink átmintázta valóság”. „A kérdések kérdése: ijesszen-e az író a valóság — szerinte — hű ábrázolásával vagy alakított példaképekkel csábítson-e — szerinte — tökéletes eszmények követésére?” — rajzik fel ismételten a nyugtalanság Déryben —, s válaszai, alkotáslélekfanii fejtegetései mellett, művei világának formálódásában, karakterében jelennek meg. (Ű. n. h. 403.; (Ü. n. h. Üj s. 52.)

A tekintetben, hogy a műhelyvaliomásnak a kész mű szempontjából egyáltalán van-e, vagy mekkora a jelentősége, a vélemények megoszlanak. Elismerésükre (sőt túlbecsülésükre éppúgy találunk példát, mint a kétely kifejeződésére. Stefan Zweig pl. egyik 1938-beli amerikai előadásában az alkotófalyamat problémáinak ismeretét a műértés egyik alapfeltételének mondta: „Nem ismeri a műalkotásokat az — idézi Goethét —, aki csak készen látja őket, létrejöttükben is ismerni kell őket”. „Csak aki egy művész teremtésének titkába behatol — teszi hozzá kiegészítését —, az érti meg alkotását” (Idő és világ Bp., 1946. 151. Ford.: Bányász György). Vajda György Mihály viszont Thomas Mann: A doktor Faustus keletkezése című alkotásilélektani vallomása magyar kiadásának utószavában úgy véli, hogy „Az ilyen kísérlet még az annyira tudatos alkotónál is, mint Thomas Mann, kárbavész. Hogy mi játszódik le benne, míg alkot, azt a művész már csak azért sem tudja megfigyelni, mert vagy alkot, vagy az alkotófolyamatra figyel, és akkor nem készül el a műalkotás.” E sarkos, majdnem elutasító fogalmazás folytatásában azonban maga is elismeri: „... a regény egyes részleteinek kialakulásáról megdöbbentően érdekes vallomások születtek a regény regényében ...” (Bp., 1961. 281. Ford.: Pödör László).

Mivel az ily jellegű vallomások — miként Dérynéi — általában nemcsak az alkotófolyamat pszichológiai mechanizmusára, hanem a keletkezés ténybeli, életbéli körülményeire is utalnak, továbbá általános világ- és irodalomszemléleti, műelméleti elemeket is 'tartalmaz, ismeretük — úgy véljük — nélkülözhetetlen. Az alkotói tudat, cél irányából történő megvilágítás hozzájárulhat a művekbe fogott valóságtartalmak jobb megértéséhez, akkor is, ha az írói szándék és eredmény között esetenként eltérések, ellentmondások mutatkoznak.

*

Déry a mű létrejöttének feltételei közül az alkati adottság, a tehetség lehetőségeit maximumra fokozó következetes munka, az emocionális és racionális tényezők, az érzelmi és gondolati logika együtthatásának törvényszerűségeit vizsgálja. E rendszeren belül — Déry szerint — különösen meghatározó szerepe van a tudatosságnak.

A művészet a világ megnevezésének, gondolati birtokbavevésének egyik lehetősége és eszköze. Déry kifejezéseit alkalmazva: a külső benyomásokra, vagy belső emlékképek felrajzására kész szemlélődő nyitottság-, a figyelés-, az alkotókedvbe szökkenő hangulati telítettség állapotában, a tudatos akarás az alkotás-lélektani folyamat egyik hajtómotorja. Az „érzékek és eszmélet gyors csereforgalmában” a megfigyelt részleteket „szimultán tömörítésekkel" igyekszik megragadni, s szelektáló, rendező, fikciós továbbfejlesztéssel „félkészáruvá” tenni az alkotói terv számára. (Gyakorlatilag persze Dérynéi a megfigyelt jelenség sokszor csak hasonló jelenségek felidézésének szikráját lobbantja, s visszaihatóan a szinkron jelenségek mögé néző oknyomozó absztrahálás gondolati képlete kap a műben formát.) „A felkészülés ... vagyis a téma világrahozatala, ingadozása, majd talpraállítása... rezgő izgalmi” folyamatába belebeleszólva, a célzatos koncentráció segít tisztázni, ,^mst hogyan fog kimondatni, miképp kezdi el és hogyan fejezi be” az író, s jelöli ki „a színrelépő szereplőket, szerepüket a cselekmény forgásában, tehát jellemüket, viszonylatukat a történet főhőséhez, kinek irányító keze majd legombolyítja a történetet.” (A. n. h. 117—141.; Űn. h. 401.)

951