Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 10. szám - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása (emlékirat II.)

alig tudta becipelni hozzá az aláírni való aktákat. Bár részletesen tájékoztatva volt az ügyekről, nem szeretett sókat foglalkozni az iratokkal. Ha a postában valami nagyon fontosat talált, azrt Genthonnak adta.

— Ez a te taliladra való — mondotta.

Genthon viszont amiilyen rendszeresen, beosztással tudott dolgozni, annyira utált aktát írni. Nem egyszer más ügyöket tartalmazó ívben találtuk meg az elintézetlen iratot, de ebből emlékezetem szerint nem keletkezett sohasem nehézség.

Gerevioh minidig tudta, mi a fontos, miivel neon érdemes foglalkozni. Néhány különcségnek .tűnő szokásáról legendák keringtek.

Hivatali telefonja .mellett Nagy Zoltán ült, akit így nevelt:

— Abból kell kiindulni, hogy nem vágyók itt. Mert ha megkérdezi, ki keres és azt mondja, megnézem, már tudják, hogy letagadhatom magaim. Az előző esetben — ha fontos — még mindig mondhatja, hogy most léptem be.

Rendszerint nem bontotta fel a nevére érkezett postát. Bevdttüik neki, megnézte a címzést, forgatta a kezében a borítékot, majd félretette. 1945 után elpusztult .lakása helyett irodai szobájába költözött, egyszer bekopogtattam hozzá, hogy ebédre hívjam. B'ontogatta a régi leveleket.

— Látja, nem vaflit érdemes elolvasni — mondta önmaga igazolására. Egyszer sikerült csak .kifogni rajta, majdnem haj lett belőle.

Az Officina könyvkiadó vezetője, Lőbl Ödön kiformált egy, az Insel Bücherei sorozatot követő könyvtípust 1—2 ív szöveggel, 2—3 ív képpel Az ízléses könyvecskék kiadói koncepciója az volt, hogy csak az .került a sorozatba, amelyből 300 példányt valamely intézmény áltvett. Ez időben a legkisebb könyvkereskedői jutalék is 30—35% volt, tehát gyakorlatilag ezzel az átvett résszel a készkiadások megtérültek, a többi pedig — s ez már a haszon volt — szép lassan elfogyott.

Nos, Lőbl tervbevette, hogy Székesfehérvárról is írat egy könyvet Say Gézával, aki a harmincas évek végén a Kultuszminisztérium művészeti osztályának vezetője volt. Gerevichnek nem tetszett a gondolat, s azt javasolta, legyen három kötet, egy a középkori, egy a barokk Fehérvárról, egy pedig a mai városról. Ko- tsis Iván városkép javító helyreállításai, képviselője Homan Bálint rendelte szobrdk, freskóik s más műalkotások valóban indokolták ilyen kötetek megjelentetését. Gerevich az első kötetet vállalta s nem írta mag. Lőbl nekem panaszkodott. Telefonon letagadják, sürgető levelekre nem válaszd (hiszen fel sem bontja) s kérdezte, mit tegyen?

— Küldj egy táviratot — javasoltam.

Erre kitört a vihar, mert a táviratot Gerevich mégis elolvasta s a kiadó kis termetére, vallására és annák a libamájjal való kapcsolatára tett haragvó megjegyzéseket, de a könyvet nem írta meg. Csák Say Géza könyvecskéje, A bárotok Székesfehérvár jelent meg.

Később, amikor az adminisztrációból néhány fontos iratot én készítettem, elé tettem egy terjedelmes alkstát. Gépelve, mert olvashatatlan kézírásomat nem mertem volna mutogatni. Valami javaslat vagy hasonló lehetett a minisztériumnak. Kezében tóllal olvasta, s közben halkan mondta: nagyon jó, okos, remek. Majd amikor az irat végére ért, ahol neve díszlett, egy pillanatra megállt a tolla és alulról felfelé húzta keresztül az aktát. Felesleges — zárta le az elismeréssel indult beszélgetést.

Nem emlékszem, hogy valaha is tartott volna hivatali értekezletet. Műemléki elveit mindannyian isimertük, ezzel az idősebbek, Lux és Szentáványi éppen úgy egyetértettek, mint mi, a fiatalok. Értelemszerűen dlfcallmazfták, nem volt szükség hosszú eligazító megbeszélésekre.

Míg Gerevich Tibor így, szinte a MOB felett lebegve egy-egy ujjmozdulattal, vagy va be ne (jól van) dicsérettel irányította intézményét, Genthon István szinte állandóan bent volt és dolgozott. Ha jól emlékszem, a MOB tudományos programját is a Budapesti Hírlapnak (ez volt a félhivatalos) egy nyilatkozatban ő körvonalazta.

Két dolgot kell megcsinálni, mindkettő egy életre szóló feladat. Meg kell indí1078