Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 10. szám - Héra Zoltán: Ráismerések (napló III.)

Szomorú ellentmondás, hogy a művet, amely ha mű, mindig antikom- mersz, el kell adni. A minden prostitúciók ellensége költőnek meg kell ismernie a prostitúció egyik válfaját: meg kell, hogy vegyék ahhoz, hogy létezhessen és hasson. A régebbi költők közül talán Baudelaire élte át a legjobban ezt a sátáni mozzanatot. „Különös módon prostituálódni” — ezt látta megoldásnak, ha jól emlékszem. Kár, hogy nem fejtette ki, mit jelent az a „különös módon.” Amikor először olvastam, úgy értelmeztem: legmerészebb, legkihívóbb önmagunkat kell „piacra dolyii,” csorbítatlan személyiségünket, s ha azt adtuk el, akkor olyan akció történt, ami nem is eladás már.

*

Valaha tanár akartam lenni, talán azért, mert egyszer Kemeneskápolnán a tanító, miután több napra elutazott, rám bízta az iskolát, az osztatlant, hat- osztályost. Tízegynéhány éves voltam és gyermek Jézusnak éreztem magamat, aki a templomban tanít. A tanítás könnyűsége, az eufóriája! Húszegynéhány éves koromban azonban egy betegségféle, ami miatt nem lehettem tanár. Akkor tudtam meg, hogy vannak a világon, az újságokban, kulturális rovatok: vagyis taníthatok anélkül, hogy kinyitnám a számat. — Az agyonszidott újságok. Kellett nekem az a „mérgezettség” a tisztuláshoz, az a „nyüzsgés” a cselekvő nyugodtsághoz, az az „állhatatlanság” az állhatatossághoz. Bajaim is lettek belőle, persze. Elmondhatom, talán jobban, mint bárki: Büszkeségemért (mások szemében összeegyeztethetetlen, de az én számomra nagyon érthető és nagyon is szükséges ambivalenciák vállalásáért) ily sors jutott nekem!

*

Ortega Y. Gasset egyik, magyarul nemrég megjelent tanulmányában, felbomlóban levőnek látta a spanyol jelleget. Ahogy ezt előadja, az nagyon érdekes, de — sejtettem meg már az elején — aligha igaz. Hiába a hatalmas intellektus, a messianisztikus személyiség nem tud nem ostorozni. Az ostorozáshoz pedig többletindulatok kellenek, s a zaklatott értelem a kezére játszik az írónak abban, amire éppen szüksége van, szállítja neki a túlzásokat. Mivelhogy túloz: nekünk innen, messziről nézve, Európa egyik legjellegzetesebb népének látszik a spanyol, teljesen kiforrottnak, s elemi-erőteljesnek, elpusz- títhatatlannak a spanyol jelleg.

De hozzánk hasonlóan érzékelik ezt a nem Ortega-szabású spanyolok is. Carlos Saura például, a Vérnász című filmjében (ma láttam ezt a kiváló filmet), amelyben tökélyre viteti hivatásos táncosaival — a híres Antonio Ga- des csoportjával — zenészeivel, énekeseivel azt a szellemmé lett temperamentumot, amely a spanyol népi dalokban, táncokban, ballada-drámákban ölt testet. Jórészben tanulmány jellegű — műterem jellegű — ez a film, a próbatermi előkészületeket mutatja be: úgy indul, mint részlettanulmányok füzére, a hangsúlyosabb motívumok részletes kibontása, korrigálása, hogy aztán hirtelen készként álljon elénk az egész. Sok alapmozzanat rajzolódik így ki, rávilágítva sokkal inkább, mint ahogyan az bármely más műfajban történhetne, éppen a spanyol karakterességre. Ami végül is nem más, mint a

1050