Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 10. szám - Héra Zoltán: Ráismerések (napló III.)

„Ne kérd a körtefát, hogy almát teremjen” — mondják itt X-ben. Ne kerülj olyan helyzetbe, hogy várnod kelljen a körtefától az almát, mert ha abban vagy, akkor már attól fogod várni, minden logika ellenére — mondom én, látva a kemény realitások és a várakozások közti mindennapos szakadékot. És ha mégis olyan helyzetbe kerülsz? Dühöngj, őrjöngd ki magad, s aztán gyerünk, a körtéért a körte-, az almához az almafához.

*

Mindenütt önérzetcsaták. A „jól megmondtam neki,” az „elbántam vele,” a „megaláztam.” Csípik, vágják egymást, mint a tyúkól-lakók. Csupa seb szemek és arcok. Lelkek, amelyek nem adnak időt egymásnak, hogy a kiserkent vér megalvadjon.

*

Válasz egy panaszlevélre:

Nem azért pusztít maga körül a veszélybe került hatalmas, mivel rossz, aki mindenképpen pusztítani akar. Forog, kapkod, féltve a személyes hatalmát, s a sok lesöprés, elütés ennek az önmentő műveletnek a mellékterméke. Lehetséges áldozatai közül leginkább azok lesznek tényleges áldozatok, akik azt hiszik, hogy határozottan az ő kiirtásukra megy ki a játék, s akik ekként is viselkednek. — Az egész persze mégsem ilyen egyszerű. Mert ki nézhetné jó szemmel azt, hogy ha nem vigyáz, illetve ha rosszul — nagyon is feltűnően vigyáz — melléktermékké: mellékhullává teheti egy közönséges ribillió? Ha már egyszer hulla, ki ne akarna főhulla lenni?

*

A legtöbb egzaktságra törekvő humán tudós (irodalomtörténész, stíluskutató stb.) eltávolodása a versektől mint versektől. Élvezik az egzakt verselemzéseket, de képtelenek egészében, fel nem boncolt, szét nem elemzett állapotában befogadni a költeményt. Az egyik költő ötlete ezzel kapcsolatban: „Fogjunk ki rajtuk, írjunk monográfiát magunkról úgy, mintha^ valaki másról írnánk, egy felkapott lírikusról, jöljük ebbe az időnket, verssort csak annyit írva, amennyi ama monográfia teoretikus állításainak alátámasztására mint idézetanyag feltétlenül szükséges.”

Nem rossz ötlet, bizonyos literátorok között nem akármilyen népszerűségre lehetne eképpen szert tenni. No de kinek kell ilyen népszerűség?

*

Egy „szerelmes versekről” szóló vitához:

Az okoskodás a szerelemben senkit sem ment meg a végleges kudarc- élménytől, s mindattól, ami ahhoz járul. Olyan párviadalok a szerelmiek, amelyben csak az nem veszít — önérzetet és sokszor életet —, aki váltani tud. A „még mindig téged szeretlek” senkit sem hat meg, kivéve azt, aki mondogatja. Talán ezt hallva röhög a legjobban a sátán: az „ellenfélben” — a már azzá lett másikban — ott levő „ördögi”. — A „gyere vissza” a szerelmi témában ma már csak slágerszöveg lehet.

1048