Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - Vörös Károly: A magyar állam polgárosításának kezdetei (tanulmány)
VÖRÖS KÁROLY A magyar állam polgárosításának kezdetei (LIBERALIZMUS ÉS DEMOKRATIZMUS KÉRDÉSE AZ ÚJ INTÉZMÉNYRENDSZER KIALAKÍTÁSÁBAN) A XIX. század egész Európában hatalmas átalakulás jegyében áll: a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet folyamata, miután polgári forradalmak, uralkodói reformok, nemzeti függetlenségi illetve felszabadító háborúk következményeképpen, illetve formájában elérte Kelet-Európát is, alapjában lezárult, miközben, vele egyszerre ok- és okozatként összefonódva, kibontakozott és a század végére (egyes, az évszázados török uralom alól csak későn felszabadult balkáni területeket kivéve) egész Európában lezajlott az ipari forradalom is. E kettős és mégis egységes folyamat előrehaladtával előbb-utóbb mindent átformált: a társadalmi szerkezetet, elemeinek belső arányait és ezek egymáshoz való viszonyát éppúgy, mint a politikai berendezéseket és az azokat értelmező, fenntartó és továbbfejleszteni törekvő ideológiákat is. Tőkés termelési viszonyok, ezekre ráépülő polgári társadalomszerkezet, enriek érdekeit védő polgári parlamentáris állam, liberális illetve demokratikus ideológiák: kibontakozásuk komplex folyamata Kelet-Közép-Európában általában egybeesve a nemzetté válás hosszú útjának kiteljesedésével, ezáltal még különös lendületet is nyert, annak végső, mintegy az egész fejlődést összegezni és kifejezni alkalmas céljául immár nem csak a polgári, de ugyanakkor a nemzeti államnak is megteremtését tűzve ki. Olyan feladatként, melynek a fejlődés minden vonatkozásában kielégítő megoldása a polgári társadalomban eleve meglévő ellentmondásoktól eltekintve is végül sem bizonyult könnyű feladatnak — nemzeti és polgári vonatkozásban egyaránt. E kettős feladat megoldásának magyarországi problémái és módszerei közül a polgári állam megteremtésének néhány mozzanatát kívánjuk kiemelni. 1.) A polgári állam megteremtése Magyarországon (éppúgy, mint Ausztriában) sajátos módon nem a polgári forradalommal indult el: a polgári átalakulásnak megfelelő, legsajátságosabban polgári politikai intézmények megteremtését ugyanis az 1849-ben győztes Habsburgok az immár meg nem változtatható tőkés viszonyok között (valójában azok ellenére) is restaurálni megkísérelt bürokratikusán központosított neoabszolutizmusa egészen 1867-ig nem tette lehetővé. Az államapparátus maga egészében kétségtelenül a polgári igényeknek megfelelően épült ki: az igazságszolgáltatást elválasztották az igazgatástól, minden vonalon megkezdték a feudális intézmények lebontását és helyükbe új polgári institúciók állítását. Nagy súlyt fektettek a közigazgatási eljárás legalábbis formális jogszerűségére és az apparátus szakszerű kiképzésére: ez főleg a polgári állam igényeihez méretezett pénzügyigazgatás vonatkozásában hozott új vonásokat. Pusztán az intézmények történetét olvasva valóban nehezen is lehet megérteni: mi volt az, ami ezt a rendszert és intézkedéseit az egész birodalomban — de leginkább kétségtelenül Magyarországon — olyan gyűlöletessé tette, holott mindazt, amit a kortársak és az utókor egyaránt oly nagy ellenszenvvel vetettek szemére, a kiegyezés után éppen ez az utókor (Magyarországon jórészt Tisza Kálmán kormánya alatt és által végrehajtva) minden további nélkül tudomásul vette, sőt előrelépésként üdvözölte. • Elhangzott az 1984. július 2—6 között rendezett mogersdoríi Nemzetközi Kultúrtörténeti Szlm- pozionon. 990
