Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Vörös Károly: A magyar állam polgárosításának kezdetei (tanulmány)

A válasz egyszerű: az 1849 és 1867 közötti esztendőket a politikából a képviseleti szervek kikapcsolása és felszámolása tette gyűlöletessé: ezáltal pedig az időközben megerősödött és ilyenként politikailag is önállósulni kívánó polgárosult társadalom széles rétegeinek kizárása saját sorsának intézéséből. Ezáltal pedig a köz- igazgatás — az állam szervező tevékenysége, mint Marx nevezi — szervezetének és működési alapelveinek minden kétségtelen polgárosítása ellenére teljes egészében egy a társadalomtól függetlenült — sőt vele sajátlag nemzeti törekvéseinek szintjén eleve ellenséges —, kizárólag adminisztratív felsőbbségeinek felelős bürokrácia kezébe került, mely felett a társadalomnak a hagyományos, 1848-ban polgárosítani is megkezdett választott testületéi által gyakorolt irányító és ellenőrző szerepe megszűnt, az országgyűléstől kezdve az utolsó falusi tanácsig. Ez pedig az állampolgár olyan intézményesített kiszolgáltatását eredményezte, amely még a lehetőségeit mérséklettel kezelő hatóságot is ellenszenvessé tette, — arról nem is szólva, hogy egyes intézmények (pl. a cenzúra vagy a titkosrendőrség) mint olyanok voltak népszerűtlenek. Érthető, ha ilyen módon a társadalom a rendszernek még azon intézkedéseit sem tudta elfogadni, melyeknek objektíve szükséges voltát később maga is el kellett, hogy ismerje. A rendszer első lazítását jelentő 1860. évi októberi diplomának a birodalom olyan hagyományosan dinasztia-hű tartományaiban is, mint Tirol, elégedett fogadtatása (Bécsről nem is szólva) elsősorban éppen a valódi képviseleti rendszer megteremtésének lehetőségére válaszolt. A társadalomnak ez az önrendelkezési igénye teszi érthetővé azt, hogy a magyar politikusok, ezt az igényt helyesen megérezve az abszolutizmus lebontásakor nem eldégednek meg a törvényhozó hatalomnak a polgári igényeknek megfelelő népképviseleti országgyűléssel való megosztásával, hanem törekvéseik a végrehajtó hatalom az országgyűléssel szemben 1848-ban kimondott felelősségének, sőt a parlamentarizmusnak az osztrák államfélnél is végrehajtandó restaurációjához vezettek. Az állam polgári jellegének kialakítása irányában az intézmények vonatkozásában ez döntő lépést jelentett, —■ amit csak erősített az a körülmény, hogy a területi igazgatásnak mind a megyei, mind a városi és községi önkormányzatoknak immár népképviseleti szervek által való irányítását és ellenőrzését is visszaállították: a polgári gazdasági-társadalmi formáció, igaz, hogy közel két évtizedes késéssel, ezeknek révén megkapta a működéséhez szükséges alapvető intézményes kereteket.

2. A népképviselet 1848-ban törvényesen már deklarált, de még inkább csak elvben megvalósított rendszerét most, a kiegyezés után pontosan kidolgozó magyar politikusok kivétel nékül nemesi származásúak voltak. És ha az új magyar polgári állam vezetését a nemesség döntő szerepe nélkül nem tudták is elképzelni, illúziókat osztályuk teherbírását illetőleg kevéssé tápláltak. Így lett törekvéseiknek egyik jelentős céljává a politika bázisába a nemességgel lojálisán együttműködni képes és hajlandó polgári vagyon bevonása is. Ennek egyik eszközeként pedig a területi önkormányzatok irányító képviseleti szerveknek gyakorlatban, az országgyűléshez hasonlóan mintegy két kamarássá alakítása szolgált, — csak a főrendiházat kialakító, a feudalizmusba visszanyúló elveknél lényegesen nyersebb, bár ugyanakkor jóval modernebb elvek alapján. A területi önkormányzati szerveket és rajtuk át az egész helyi közigazgatást részben irányító, részben ellenőrző testületek tagságának ugyanis 1870-től kezdve már csak fele részét választotta a terület választójogosult lakossága: a másik fél a területen lakó mindenkori legnagyobb adófizetők, az ún. „virilisek" közül került ki, egyszerűen, egészen nyersen, a személtek adójának az összegek nagysága szerinti sorrendjében. Bár a vagyon nyers érvényesülését korlátozni igyekezett az a körülmény, hogy ebben a kategóriában az adózónak értelmiségi volta esetén adója összegét kétszeresen számították, így megelőztetve a pusztán gazdagabb, de műveletlenebb nagyadózót.

A virilizmusban annak bírálói egyértelműen már kezdettől fogva csupán reakciós, elsősorban a földbirtokosok érdekeit védő intézményt láttak, — holott hatása, kivált az első évtizedekben, inkább más irányban érvényesült. A virilizmus révén vált ugyanis lehetségessé (elsősorban a megyékben és a városokban) annak a mo991