Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Kiss Gy. Csaba: Hol van a hazám? (tanulmány)

Radiéevic „Diákbúcsúja”, a két román költemény a rtyeivi-etnikai alapozású nemzetfogalomhoz áll közelebb. Jankó Matúska népdalszerű versében az tartozik a szlovákság közösségébe, aki testvér (a származás elve) és aki szlovákul érez. A befejező szakaszban a költő családról beszél (ez másképpen van megfogalmazva a magyar fordításban) és Szlávia anyáról. Miként említettük, az itt szereplő Slovensko kifejezést nem tekinthetjük egyértelműen körülhatárolt területnek, bár kétségkívül magában rejti egy ilyen jellegű célkitűzés, megfogalmazásának lehetőségét. Közbeve- tőleg jegyeznénk meg csupán, hogy ebben az időben még a közös haza fogalmát sem utasította el teljesen a szlovák mozgalom, 1848 márciusában Andrej Sládkovic, a szlovák romantika jeles képviselője „Dalt zengek a szabad hazáról” címmel közölt nagy hatású költeményt. Samo Tomááik néhány évvel korábbi versének első változata azon a bibliai cseh nyelven íródott, amely az 1840-es évek elején bevezetett új szlovák nyelvi norma előtt a szlovákság egyik (evangélikus) részének irodalmi nyelve volt. ... él még szláv nyelvünk, / ameddig hű szívünk / nemzetünkért dobog.” — olvassuk első soraiban. A nemzet tehát az egész szlávság, a döntő, összetartozást biztosító tulajdonság: a közös nyelv, amely Isten ajándéka (jellegzetes természetjogi érv). Az etnikai-nyelvi nemzet zártabb kategória, mint a más nyelvűeket befogadni képes politikai nemzet, ezért óvni kell állományát, Tomásik versének végén átkot mond azokra, akik elárulják nyelvüket, megjelenik tehát a szlovák nemzeti mozgalom egyik lényeges összetevője, a disszimilánsok, az „elfajzottak” elítélése.

A Szlavóniából származó Radiéevic közös körtáncba szólítja versében a különböző országokban és tartományokban élő délszlávokat; a szerb legényt, a horvátot, a szerémségit, a crnagorait, a dalmáciait, a dubrovnikit, a szlavóniait, a bánságit és a bácskait, összetartozásuk alapja a nyelvi-nyelvjárási különbségek áthidalására létrehozott közös irodalmi nyelv, mely ekkor még inkább eszmény volt, mint élő gyakorlat. A román Alecsandri versében a nemzeti közösség legfontosabb eleme a közös származás: „Jertek mind-mind összefogva, jertek mind, kit egy törzs nemzett ...", Muresanu is minden román egyesülésének programját hirdeti meg versében.

Látjuk tehát, ha egy jóságos tündér egyszerre akarta volna kielégíteni a közép-európai népek nemzeti igényeit-vágyait, föloldhatatlan ellentmondásokba bonyolódott volna. Ha elmarasztaljuk is elődeinket — magyarokat és nem-magyarokat a múlt századból — nemzetfogalmuk következetlenségeiért, nacionalizmusuk miatt, annyi igazságot szolgáltassunk nekik, hogy róluk ítélkezve azt is elmondjuk: problémáik lényegét a következő századnak sem sikerült megoldania.

978