Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - Gergely András: Nemzeti és nemzetiségi érdekegyesítés a reformkorban (tanulmány)
GERGELY ANDRÁS Nemzeti és nemzetiségi érdekegyesítés a reformkorban „Érdekegységben ábrándoztunk, összeolvasztani a haza népeit és a legrémisztőbb dissolutiót idéztük elő — írta a konzervatív Figyelmező 1848. augusztus 30-án. A természettől eggyé alkotott Magyarország, négy hónapi ifjú politika és novícius kormányzás után darabokra készül szakadozni.”1 A konzervatívok helyzetértékelése szerint tehát a nemzeti és nemzetiségi érdekegyesítés erőltetése vezetett a konfliktusok kiéleződéséhez 1848 során. — Megítélésünk szerint éppen e politika hiányosságai, illetve kibontakoztatásának bizonyos fokú megkésettsége eredményezte a forradalom révén szabaddá vált politikai szférában az éles konfliktusok váratlan megjelenését. Maga az érdekegyesítő koncepció — bár eszmeileg, Hajnóczy révén szinte egyidős a rehdi-nemesi nacionalizmus programjának megszületésével —, ennél néhány évtizeddel később válik a többség által elfogadott programmá. A nemesi-rendi nacionalizmus — éppen rendi jellege folytán — kezdetben a magyar néppel sem sokat törődött. A nacionalizmus modernizálódása a külpolitikai félelmek felerősödése nyomán indult meg: nagyobb, egységesebb, erősebb közösség állhat ellent a külső hódítónak. Az eggyéolvadás ilyen indítékú programja a nemzetiségekre is kiterjed. Magyarosítsunk — szólított fel felsőbüki Nagy Pál —, hogy a hódító éppen a határvidékeken ne akadjon rokon nyelvű szövetségesekre.2 „Kormányunk érdeke azt látszik kívánni — érvel Kölcsey —, hogy egy nyelv egyesítse nemzetünket (ő persze nem magyarosításra, hanem az államnyelvre gondol — G. A.), különben elvégre csakugyan ama fenyegető éjszaki hatalom vas karjába veszünk.”3 A jogkiterjesztés — az érdekegyesítés első lépéseként — a kezdeti időkben ugyancsak e nacionalista szemlélettel terhes. Ismeretes, hogy 1831-ben a Wesselényi által írott mű, a Balítéletek, a megváltakozni kívánó jobbágyok számára előfeltételül szabja a magyar nyelvtudást.4 Az országgyűlés alsó tábláján megjelenő Deák Ferenc is egyik első felszólalásában még így érvel a birtokbírhatás mellett: „Legfontosabb ellenvetés lenne az talán, hogy az idegen nyelvű és nemzetű vevők által nemzetünk veszélyeztethetik, de hiszen én csak hazánk lakosiről szólok, s azoknak, ha jusokkal bírni akarnak, a nemzeti nyelv tudását és tanulását kötelességükbe kívánom tétetni — ez, mire, úgy hiszem, egyébként is törekedik a törvényhozó hatalom”.5 E szűkkeblűséget csak magyarázza, de nem menti az a körülmény, hogy jelesebb képviselői a polgári jogok mellett már a politikai jogkiterjesztésre is gondolnak, s azt hiszik, evvel a megoldással az államnyelv magyar volta így a későbbiekben sem fog konfliktusokat előidézni. Ha részleteiben ma sem teljesen tisztázott, lényegét tekintve elsősorban Barta István kutatásai nyomán mégis jól ismert az az alapvető, meglepően gyors lefolyású liberális fordulat, amely az 1830-as évek elején játszódott le, s amely az érdekegyesítési politika feltétlen, nemzetiségi tekintet nélküli elsődlegességét eredményezi, sőt — jelen ismereteink szerint elsőként 1833-ban, Kossuth tollával — tudatosan a nemzetiségekre kiterjesztett érdekegyesítési koncepciót is megfogalmazza.I(i A liberalizmus következetességére, a polgári és politikai szabadságjogok nyelvi-nemzetiségi szempontok nélküli megoldásának feltétlenségére — és az ebből fakadó 979
