Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Kiss Gy. Csaba: Hol van a hazám? (tanulmány)

na 1794. október 10-én a vereség láttán, de nincs rá bizonyíték, viszont a fölosztó hatalmak propagandája szívesen terjesztette); érthetjük, hogy olasz földön a lengyel katonák indulója erre válaszol azzal, hogy „Nem halt meg még Lengyelország, még mi élünk”. És ha arra gondolunk, a Herder jóslat árnyékával viaskodó reformkori magyar gondolkodásra milyen jelentős hatással volt a közelben lejátszódó lengyel tragédia, Vörösmarty vízióját a nemzethalálról nem a magyarság fizikai megsemmisüléseként kell fölfognunk, hanem a lehetséges magyar nemzetállam olyan elvetélésének, amely külső és belső okok összejátszásaként az ország összeomlásában, fölosztásában nyilvánulhat meg. A nemzet veszélyeztetettsége megjelenik Mi- hanovic versében is, amikor a horvát idill képe után tragikus harc látomása következik, borongós lesz táj, a konkrétan meg nem nevezett ellenféllel vívott harc tétje szabadság vagy rabság. A nyelv féltése, elvesztésének lehetősége jelenti a tragikus távlatot a szlovák Samo TomáSik és a román Andrei Muresanu költeményében.

A nemzeti ideológia programverseiben gyakori motívum az alvó haza ébresztése. Nem véletlenül nevezi több szláv nép irodalomtudománya mindmáig nemzeti ébredés korának a felvilágosodás és a romantika korszakát. A román Vasile Alec- sandri versének a címében szerepel az ébresztés szó. Vagy idézzük a szlovák Jankó Matuska költeményének utolsó jellegzetes strófáját: (Baranyi Ferenc fordításában)

„A szlovák föld ébred, láncait szaggatja, népem riadóra! lm ütött az óra, él a szlávok anyja!"

Az erdélyi román Andrei Muresanu költeményét részben válasznak szánta a moldvai Alecsandrinak, azért is adta versének a „Visszhang” címet. Azzal a felszólítással kezdődik: „Ébredj román! Halálos álmodból”. De tágabb értelemben verseinek többsége olyan műalkotás, mely befogadóját a nemzeti közösséggel való erős érzelmi azonosulásra szólítja föl.

Említettük korábban, hogy a költemények egyik csoportjában a haza eszményi tájként jelenik meg, az idilli színek azonban nemcsak az otthonosság érzését sugalló általános honi tájképet díszítenek, hanem jelképpé növekedő, a nemzeti hagyományba gyökerező konkrét földrajzi valóságelemeket, hegyeket, folyókat. A romantika korában készül el a nemzeti mitológia földrajzi kelléktára is. A szülőföld paradicsomi vidéke nemcsak a cseh Tyl és a horvát Mihanovic versében jelenik meg, elég az ismert sorokat idéznünk: „Értünk Kunság mezein / Ért kalászt lengettél / Tokaj szőlő vesszein / Nektárt csepegtettél”. A lengyel himnuszban a Visztula, Kölcsey- nél és Vörösmartynál a Duna—Tisza és a Kárpátok, a horvát Száva, Andrei Mure- sanunál a Milcov folyó és a Kárpátok, a szlovák Tátra mind gazdag jelentés tartalommal bíró jelképek. Csak jelzésként például a Milcov folyóról és a Kárpátokról annyit, hogy a román köztudat olyan országok, tartományok határaként (egyrészt Moldva és Havasföld, másrészt a dunai fejedelemségek és Erdély) tartotta őket számon, melynek mindkét oldalán ugyanazt a nyelvet beszélők, vagyis románok élnek. A Tátra nemcsak a szlovákság romantikus jelképe, hanem a múlt századi szlavisztika ideologikummá lett tanításaként az egész szlávság bölcsője, tehát a szláv összetartozás szimbóluma is. E motívumkör kapcsán említjük meg, hogy a különböző érvrendszer alapján fölépített nemzeti ideológiák Közép-Európában természetesen — éppen az etnikumok kölcsönös egymásba ékeltsége, a vegyesnyelvű területek miatt — olyan hazákat képzeltek el, amelyek gyakran egymásba metszettek, részben fedték egymás területét. A nacionalista természetű elképzelések hajlamosak voltak a történelmileg adott országkeretet majdan egynyelvű nemzetállamnak látni, a nyelvtestvérek egyesítésére törekvők a valóságos etnikai helyzettől eltérő, annál tágabb hazát tervezni. A vizsgált himnuszokban ezek a célkitűzések közvetlenül nem jelennek meg, mint lehetőség — ahogy már erre utaltunk — bennük van kifej- tetlenül a haza és a nemzet gyakran előforduló azonosításában.

Ismeretes, hogy milyen jelentős hatással volt térségünkben a nyelvi nemzet herderi fogantatású eszméjének. Szövegeink közül a két szlovák költő verse, a szerb

977