Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Kiss Gy. Csaba: Hol van a hazám? (tanulmány)

zolja a nemzeti ideológia ellentmondásait is. Mi elsősorban ebből a szempontból kívánjuk a szövegeket vizsgálni. Előtte azonban nem érdektelen talán néhány szót keletkezésükről, nemzeti kultuszukról is mondani.

Műfaji és recepciós szempontból némi egyszerűsítéssel élve három típusba sorolhatjuk a szóbanforgó verseket. A leggyakoribb típus a katonadal, induló műfajához áll közel, viszonylag egyszerű versformák, könnyen énekelhetők, rokonságban állnak a népdalokkal is, érzelmi töltésük igen erős, közvetlenül szándékoznak hatást gyakorolni a befogadóra, nagyfokú azonosulást követelnek meg. E típus mintapéldánya a Dabrowski-mazurka, a napóleoni háborúk idején Olaszországban keletkezett katonadal (hivatalosan 1927 óta Lengyelország himnusza, de kultusza folyamatos úgyszólván keletkezésétől). Közvetlen genetikai kapcsolatban áll vele a szlovák Samo Tomásik „Hej szlávok” című indulója. Föltételezhetően krakkói tartózkodása alatt ismerhette meg a szlovák költő, aki versét 1834-ben vetette papírra, s 1838-ban jelentette meg. A szláv összetartozást dicsőítő dalt hasonló dallamra énekelték, mint a lengyel eredetit. Itt közbe kell vetnünk, hogy Wybicki indulójának számottevő hatása volt a szlávok körében, többek között horvát és szerb változata is született. A Tomásik készítette parafrázist 1848-ban a prágai szláv kongresszuson mindegyik résztvevő nép nyelvére lefordították. Rokon ezzel a típussal Jankó Ma- túska népdalra emlékeztető „Villámlik a Tátra fölött”-je, amelynek keletkezése a nemzeti mozgalom egyik nevezetes eseményéhez kapcsolódik, Stúr tanítványainak demonstratív kivonulásához a pozsonyi evangélikus líceumból; 1844-ben ugyanis az egyház eltávolíttatta az ifjú tanárt az intézetből. A moldvai Vasile Alecsandri és az erdélyi Andrei Muresanu költeményében is erős az invokatív jelleg, a közvetlen érzelmi ráhatás célja. 1848 román mozgalmaihoz kapcsolódik mind a kettő. Ugyanígy a szerb Branko Radicevic „Diákbúcsújában”, amely a szerb körtánc, a kóló ritmusát idézi (a költő is hivatkozik a táncra).

A másik típus legjellemzőb sajátja az eszményi honi táj megelevenítésének szándéka. Itt mindenekelőtt a természettel, a tájjal való azonosulás jelenti a nemzet vállalását. A cseh Josef Kajetan Tyl Csehországról mint „földi paradicsomról” beszél, a horvát Antun Mihanovic „szép hazánkról”, „édes honról”. Fried István hívta föl arra a figyelmet (Einige Besonderheiten der Anfänge der Romantik in Mittel- und Osteuropa c. tanulmányában. In: Aufklärung und Nationen im Osten Europas. Bp. 1983. 364. 1.), hogy ez a verstípus Goethe Mignon dalával tipológiai kapcsolatba hozható, továbbá, hogy milyen közvetett hatást gyakorolt Ernst Moritz Arndt „Was ist des Deutschen Vaterland?” (Mi a német hazája?) című költeménye a cseh és horvát irodalomra. Amit egyébként a szerbbel is ki lehet egészíteni, hiszen Branko Radiéevic „Diákbúcsúja” éppúgy sorra veszi a különféle tartományokban és vidékeken élő délszlávokat, mint ahogy Arndt a német fejedelemségeket és országrészeket.

A harmadik típus a szorosan vett himnusz műfajához áll közel. A lengyel Aloj- zy Felinski 1816-ban írta a lengyel királlyá koronázott Sándor cár uralkodásának első évfordulójára az „Isten, ki Lengyelhont. . kezdetű költeményt. A dinasztikus birodalmi himnuszokra (osztrák császári, angol) emlékeztető befejező sorát, „Tartsd meg Urunk, királyunkat” hamarosan megváltoztatta a lengyel közvélemény, a folk- lorizálódott szöveget több mint másfél százada ezzel a zárlattal éneklik (a magyar hagyományban is meghonosodott szövegét idézzük): „Szent oltárodnál térdrehull- va kérünk, szabad hazánkat, oh add vissza nékünk.” Ennek a típusnak másik tiszta példája Kölcsey verse. Vörösmarty ódáját nehezebb volna e csoportok valamelyikébe besorolni, a kiválasztott minták közül hangneme, érzelmeinek emelkedettsége tekintetében leginkább Vasile Alecsandri versével rokonítható.

Vegyük sorra, milyen vonások jellemzik a költeményekben megjelenő hazákat. Szinte mindegyik versben egytől-egyig tragikus feszültség erőterében jelenik meg a haza; léte alapvető veszélyben van, hiányzik szabadsága, fönnállását kétségbevonják, megrendítették a történelem viharai, nem lehet bizonyosan tudni, kik tartoznak bele, mik a határai. 1797-ben Európa térképén nem létezett az az ország,

975