Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - Gyurácz Ferenc: Veres Péter nemzetszemléletének elemei az ötvenes években írt munkáiban (tanulmány)

sze, ha van egy csepp önkritikája.”U S bár e megjegyzés értelemszerűen a provin­cializmusba süppedéstől óvja a vezető politikust, alapvetőnek, minden vezető be­osztású dolgozó számára fontosnak miégis a saját provincia, a saját közösség ala­pos ismeretét, a sajá/t néppel-nemzettel való érzelmi azonosulást tartja. Csehov em­berismeretéről cikkezve írja: „Aki... nem ismeri a saját nemzete történelmét, ... a saját népe Mkialkatát, észjárását, ízlésfortmáit, jó és rossz tulajdonságait, az nem lehet jó vezetője, jó nevelője annak a népnek, semmilyen poszton, még egy termelőszövetkezet elnöki megbízatásában sem.”12 Ezeket az ismereteket pedig, a nép „természetrajzát” az illető nép történelméből, irodalmából, művészetéből, népi kultúrájából lehet legjobban megismerni. A vezetőtől tehát humanisztikus művelt­séget kíván, elsősorban a szépirodalom olvasását ajánlja. Nélkülözhetetlennek, de nem elegendőnek tartja a mindennapi hasznos tapasztalatot, mert ez csak úgy kap­ja meg teljes és igazi értelmét, ha a világirodalömiból ismert általános emberi tu­lajdonságoknak és a saját népünk sajátos tulajdonságainak a rendjébe tudjuk il­leszteni. Veres Péter bőséges tapasztalatokat szerzett a tömegek mindennapi életé­nek eleven gyakorlatában, a gyakorlatban, amelyet gőgös fennköltséggel „nagybetűs életnek” szeretnek nevezni egyesek, azonban soha nem gondolta, hogy az életta­pasztalatok szembeállíthatok a jó irodalommal, hogy — úgymond — „más” az élet, és „más” az irodalom. Nem más — vallotta mindig is, olyannyira nem, hogy a va­lódi élet- ás nemzetismerethez az irodalom egyenesen nélkülözhetetlen. S ha a ne­velést a nemzeti élet talán legfontosabb ügyének tekintette (miint általában azok a gondolkodók, akiknek van pozitív jövőképük, utópiájuk), akikor ezen belül is ki­emelten foglalkozott az irodalmi nevelés, s a magyarságtudomónyi ismeretek átadá­sának kérdésével. Persze, a korlátoltság, vagy (jobbik esetben) a történelmi görcsö­ket őrző érzékenység itt rögtön narodnyikizmust, nacionalizmust kiáltott (e (kiálto­zás siralmas következménye az ifjúság nemzeti tudatának mai állapota), de Veres Péter tudta, mit beszél, s nem hallgathatott: „Minden népnek van egy történetileg fejlődött szellemi-értelmi és lelki-érzelmi kultúrája, világképe és érzésvilága, és az, aki ezt nem ismeri és nem tudja elemeire bontani a benne levő pozitív, közösségi és az ugyancsak benne levő maradi, reakciós elemeket, az nem ismeri a kulcsot ennek a gondolkozásnak az átformálásához, nagyvonalú felszabadításához sem.”*3 Az Agrártudományi Egyetem hallgatóinak tartott előadásában is hangsúlyozza: ahhoz, hogy valaki a legjobbat adja a maga helyén, főleg ha vezető, ismernie kell a népet. A történelmet, a népköltészetet említi, majd — igencsak vitathatóan — kiemeli a közmondásokat, mint amelyek az irodalommal együtt a sajátlagosan ma­gyar filozófiát tartalmazzák szerinte. A dogmatikus irodalompolitikával szemben áll az a nézete, hogy az egész nemzeti (kultúrát érdemes megismerni, s példaként Oholnoky Jenőt hozza föl, aki bár „úr” volt, értékeit mégsem nélkülözhetjük. Egy- egy részletet idéz Kézaiból és Heltai Gáspárból két jellegzetesen „magyar” tulaj­donság, a józanság és a kivagyiság érzékeltetésére, az utóbbit igen kártékonynak jellemezve, amely különösen a más népekkel való kapcsolatainkban ártott ne­künk .. M Ezek a nemzetkarakterológiai megállapítások kivételszámba mennek az 50-es évek Veres Péter publicisztikájában (talán nem véletlen, hogy dátumuk: 1955), az pedig, hogy a nemzeti jellemvonások példáit sok száz évvel ezelőtt élt szerzők­nél találja meg, azt mutatja, hogy e tulajdonságokat, ha nem is öröknek, de a nem­zeti jellem legállandóbb, leginkább jellegadó rétegébe tartozóknak tekinti, s magát a nemzeti jellemet — akárcsak a harmincas—negyvenes éveikben — most sem tartja szükségesnek a társadalmi viszonyokkal szoros kapcsolatban vizsgálni & értelmezni. Visszatérve élet és irodalom egységben látására, nem mellőzhető, hogy ez a szemlélet következményiként magában foglalt sóikat vitatott esztétikai követelménye­ket is, hiszen az egység csak az ún. „realista” műalkotásokra érvényes Veres Péter értelmezésében. Ennek megfelelően kifogásolja, hogy az ifjúság hazafias nevelése során a felszínesebb hazafias irodalmat részesítik előnyben, a Jókai és Gárdonyi hangulati hazafiassága viszi az uralkodó szólamot, ás „a gondolkozóbb, kritikusabb hazafiság: a Csokonai, Berzsenyi, Kölcsey, Arany János, Móricz Zsigmond, József 908

Next

/
Thumbnails
Contents