Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - Vékony Gábor: Az avaroktól a honfoglalásig (tanulmány)
814-ben is szerepelnek avarok, akiken természetesen az egykori avar föld lakóit kell értenünk. Forrásaink világossá teszik, hogy a dunai bolgárok uralmuk alá hajtják a tiszavirág életű Kárpát-medencei onogur kaganátust, a wangariak országát. Ahhoz azonban, hogy a késed avarok, nevezzük nevükön őket, az onogundurok összes egykori birtokait visszaszerezzék, nem elég erősek. Meg kell hajolniuk a frank fegyverek előtt, s a frankok keleti határa 805 után most újra a Dunáig terjed. A Kárpát-medence keleti fele a dunai bolgárok fennhatósága alatt maradt. Békésnek tűnő időszak következik, de a frank—bolgár ellentét tovább parázslik a hamu alatt, s az első adandó alkalommal lángra lobban. Miután a frankok rakoncát- lankodó szláv vazallusukat, Liudevitet 823-ban leverik, s a Száva mentén előrenyomulnak, a bolgár fennhatóság alatt élő szláv törzsek egy részének kívánatosabbnak tűnik a frank fensőbbség elfogadása. A Dunától délre élő timocsánok, s a Dunától északra lakó a bodritok is megkísérlik a bolgároktól való elszakadást. A bolgár fejedelem, Omurtag azonnal sereget küld ellenük, majd leverésük után követeket a frankokhoz, a határkérdések tisztázására. Csakhogy a frank udvar, amely évtizednyi idővel ezelőtt sikert ért el a bolgárok ellen, nem is gondol a békés rendezésre, s az Omurtag haláláról keringő kósza hírek is hozzájárulnak, hogy a követek eredmény nélkül térnek vissza Bulgáriába. Az ismétlődő követjárások sikertelensége után 827-ben megindulnak a bolgár seregek. Felhajóznak a Dráván, német falvakat pusztítanak, s az elfoglalt területen bevezetik a bolgár közigazgatást. A német ellentámadás eredménytelen, a bolgárok újabb katonai akcióikkal biztosítják maguknak az elfoglalt területet. A háború kő- - vetkezményeként a karolingok kénytelenek átszervezni keleti határvidékük közigazgatását, s ez a rendezés egészen a magyar honfoglalásig érvényben marad. A 820-as évek eseményei hosszú időre, mondhatnánk, véglegesen meghatározták a karoling és a bolgár területekét a Kárpát-medence központi részén. Ha a háború után nem is válik barátivá a viszony a két hatalom között, hosszan tartó ellenségeskedéssel aligha számolhatunk, hiszen minden újonnan trónra lépő bolgár fejedelem követei megjelennek nyugati szomszédaik udvarában. Más kérdés, hogy a bolgár és karoling hatalom területi kiterjedésének megítélése bizonytalan és vitatott. A IX. századi földrajzi munkák, az ún. Bajor Geographus és Nagy Alfréd angol király adatai csak durva képet rajzolnak az egykori viszonyokról. A Bajor Geograpus szerint a Karoling birodalom délkeleti szomszédai a morvák és a bolgárok. Előbbiek a Morva folyó mentén, utóbbiak a Kárpát-medencében. Nagy Alfréd Karinthiiától keletre a bulgárokról tud, de a bolgárokat és Ka- rinthiát pusztaság választja el egymástól. Szerencsére a karoling területek legkeletibb övezetét pontosan meg tudjuk határozni. Ennek az az oka, hogy számos karoling öklevelet ismerünk, amelyek különböző egyházi és világi birtokokat írnak le, néha ezeket pontosan körülhatárolják. Az oklevelek és néhány más forrás adatai alapján megállapítható, hogy a legkeletibb karoling határ a Dunántúlon a Rába—Marcal—Kis-Balaton vonalon húzódott. E vonaltól keletre, ill. e vonal mentén terült el az a pusztaság, amelyről Nagy Alfréd geográfiája megemlékezik, s amelyről Regino iís tud a magyar honfoglalás eseményei kapcsán. Nehezebb helyzetben vagyunk a bolgárok nyugati határainak meghatározásakor. Különböző korú és különböző értékű adatok alapján azonban tudjuk, hogy a Dráva—Száva közének keleti része, a Szerómség hozzájuk .tartozott. Bolgár kézen volt Erdély is, .amelynek sóbányádból a morvák számára ás szállítottak sót. Tudjuk aztán, hogy a IX. század húszas éveiben bolgár csapatok a Tisza vidékén harcoltak, ezért bizonyosra vehető, hogy a Szerúmséget és Erdélyt összekötő területek is Bulgária részei voltak. Ami a bolgár területek további kiterjedését illeti, arra Bulgária és Morvaország szomszédságából következtethetünk. Az Erdélyből a morvákhoz vezető „só-út” nem ellenőrizetlen területen, valamiféle „seiiki földjén” haladt keresztül, az északnyugati bolgár határ tehát érintkezett a morva végekkel. Bolgár—morva 69
