Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - László Gyula: "Én nem vagyok magyar?" (esszé)

kedő nyelv”, .amellyel az egymástól eltérő nyelveket (beszélő nemzetségek, törzsek, vagy akár nagycsaládok megértették egymást. Az egymástól eltérő szókincs, hangalak és nyelvi tények tehát nem a „nyelvek külön életében” keletkeztek, hanem az egyes nyelvek ősi sajátságai őrződték meg -bennük! Annak idején minden nyelv teljes értékű nyelv volt, az élet minden jelenségét ikd tudta fejezni, hogyan lehetséges tehát, hogy ezen a gazdagság csak a nyelvek „külön életében” keletkezett volna, s mindegyik elfelejtette volna az egykori „közös nyelv” gazdag szókincsét? Bizony kínos kérdés ez a megtanult sémáikban gondolkodóknak. A fentieket durván úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a finnugor (uráli) nyelv nem volt, hanem lett.

Ennek feltétele azonban, hogy kellett lennie egy nyelvnek, amelynek alapszavait átvette a többi és saját hangrendszeréhez alakította. A gondolatmenet egyre inkább nem nyelvészeti, hanem történetivé válik. Itt 'lépett közbe egyik, régebben kidolgozott feltevésem, hogy egy „ősnép” a Fekete tenger vidékéről felvándorolt az erdős területek peremére s ennek nyelvéből származhatnak a közös tövű szavak. A régészet igennel felel erre a feltevésre és a választ az úgynevezett „szvddérd műveltség” adja meg. iEz széles sáviban egészen az Ural hegységig elterjedt az erdős területek pereimén úgy jó 10 000 évvel ezelőtt. Ez (lett volna az a nép, amelynek nyelvéből az itt települt különböző népek átvették az életfontosságú szavak sorozatát, hogy általuk megértethessék egymást. Nos, most érkezünk az egyik legnehezebb kérdéshez, amelyre csak feltevéssel tudunk felelni. A következő gondolatot mérlegeltem: a magyar nép annyi balszerencse és sok viszály után, óriási vérveszteségekkel is ilélekszámáfoan ma is kétszerese az összes többi finnugor népnek. Tizenöt milliós tömeg. Talán-talán ez az arány régebben is megvolt, s ez esetben éppen a magyar lehetett az a nép, amelynek szavait átvették a felette lakó törzsek, nemzetségek és így kialakult volna az egymáshoz hasonlító „nyelvi nagycsalád”. Ezt mint kérdést tettem fel és nemhogy csökkentené az eddigi finnugor kutatásokat, hanem éppenséggel elmélyülésükhöz vezethetne, csakhogy az eddigi családfa elmélet helyett másként látnók a hasonlóságok létrejöttét.

Ezekkel a megfontolásokkal párhuzamosan számot vetettem, azzal, hogy a honfoglaló magyarság embertani alkata — különösen ha belevesszük az eilső honfoglalás onogurjait is — úgyszólván Eurázsia minden fajtajellegét egyesíti magában, a honfoglalók — s nyilván elődeik — Eurázsia népednek ötvözetét képviselték, a szó igazi értelmében, mert az ötvözetben az összetevők elveszítik eredeti tulajdonságukat és új jellemvonásokat — azaz jelen esetben magyarokat — nyernek.

Ez az új népegyéniség -magába fogadta az őstörök, iráni, mongol népek és új- török törzse-k hozzáesatlakozó népeit, s jórészt mór a Kárpátok medencéjében a szlávokkal -is kapcsolata szövődött. Gondolom, -hogy a többi nép őstörténete is ilyenképpen játszódott -le az összetevők más arányaival. Végül is Eurázsia mintegy kétezermilliós nép tömegében a mi 15 milliós magyarságunk úgynevezett „kis nép”. Ám múltjának és jelenének becsületében, embervolta méltóságának felelősségében -minden ember 'és minden nép egyenlő. A nagyabb népnek nem nagyobb a (becsülete, s kisebbnek is éppolyan drága a maga -élete, mint a hatalmasoknak. így értsük Zrínyi Miklóst: „Egy nemzetnél sem vagyunk alább valók”.

Anélkül, hogy a részletekre kitérnék — ezeket idézett könyveimben és az -ÉLETÜNK 1980-as évfolyamában találja az érdéklődő —, a Széchenyi István által megfogalmazott s magánosság-érzetét, tragikus magunkrahagyottságot sugalló „egyedül vagyunk” helyett boldogan ismerhetjük fel, hogy Eurázsia úgyszólván minden népével szegről-végről rokonok vagyunk, azok bennünk élnek tovább, mi -pedig -bennük! Felemelő érzés így magyarnak lenni: mindenütt testvéreink élnek, még akkor is, ha szomorú ellentétek, torzsalkodás, sőt gyűlölködés lett újáhban úrrá közöttünk. Nos, ez az amit mint régész el tudok mondaná a „mi a -magyar” kérdésben.

Végül is arr-a -a (kérdésre, hogy „mi a magyar” -nem tudok 'egyenes választ adni, mert minden jelzőről látom, hogy miás nép is joggal igényelheti. Bizonyos, hogy nem -hamis dicsőségvágyban, hanem nyelvünk és hagyományaink közegében érezzük, hogy jó és méltó dolog élni, mint ahogyan a -többi népben is hasonló érzés jelentheti a harmóniát. Gonosztevő, aki ezt -meg akarja bontani, ezek a sovinisz871