Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - László Gyula: "Én nem vagyok magyar?" (esszé)

täk. Nekünk nincsen szükségünk mások nyugalmára, de hagyjanak minket is békében. Ez a „minket” a magyarokat jelenti, bárhová is kényszer!tette sorsuk! De végső tanulságként nem a távoli múltban ikeresem önmagunkat, hanem Vörösmartyra figyelek: „Mintha nem ősöktől származnál, légy tetteid által őse családodnak s a haza áldani fog”.

Epilógus. Ez a kis tanulmány voltaképpen vallomás s így helyénvaló, hogy végén számvetésre kerüljön sor. A „szegény ember régésze” voltam, ez igaz és hálával tekinthetek földmíves, szegény őseimre, hogy életük bennem kelt új életre. De meg kell vallanom, hogy ez az élethivatás nem lépésről lépésre előre tervezett valami volt, egyszerűen azért alakult így, mert azonos volt létérzésemmel, egzisztenciámmal. Hála a Teremtőnek, minidig azt -csinálhattam, amihez vonzódtam. Így került sor egy sereg (több mint 560) tanulmányamra -és jónéhány könyvre. Az ősember művészetéről azért írtam, mert izgatott a művészet kezdete, mert a sok tízezer művész közt egyik folytatója magam vagyok: írtam az avar világról, az onogu- rokról, első honfoglalóinkról, a magyar föld életének alakulásáról (Vértesszőlőstől Pusztaszerig és Emlékezzünk a régiekről), a nagyszentmiklósi kincsről, a honfoglalók életéről, a magyar őstörténetről (két könyvet ás) írtam a középkori magyar művészetről (Szent György szobor lószerszámja, a Szent László herma, p Szent László legendák). De benne is éltem koromban, mert XX. század magyar művészei közül Rippl-Hónairól, Vaszaryról, Riudnayról, Medgyessyről -(három könyvet), Barcsayról és Borsosról írtam, meg Vagy 60 kiállítást nyitottam meg. Most életem alkonyán szeretném megírni a csákbe-rényi koraavar temetőt -(45 -évvel ezelőtt ástam) a felgyői honfoglalás-kori falut (20 évig ástam szégyenletesen -kevés támogatással) és ha i-dőm engedi, újból megírnám A honfoglaló magyar nép életét. Ezzel tennék pontot egy életre, amely végül is hálaadás magya-r voltomért.

872