Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - "Költészet és valóság" - Kolozsvári Grandpierre Emillel Tegnap című regényéről beszélget Kabdebó Lóránt
évek során át különböző akadályokkal megküzdened. A csatavesztések ösztönöztek önismeretre, önnevelésre; a bukásoknak köszönheted, hogy ma könnyűszerrel teremtesz kontaktust fiatalokkal-öregekkel egyaránt, hogy többé nem bénítanak meg a hazulról magaddal hozott gátlások. Azaz nem mindig bénítanak meg. A végső eredmény mindenképpen pozitív és akármekkora tévedés volt a textilszakma, a franciaországi tartózkodás döntő szerepet játszott írói és emberi pályafutásodban. Olyan iskolába jártál, ahol nem biflázni kellett, hanem a tárgyakkal foglalkozni, olyan emberek közé, akiknek gyorsak voltak a reakcióik, nem lassúak, lomhák, mint idehaza. Hadd idézzem regényed néhány megállapítását, amiben szembesíted a hazai téves mióságot a franciák éles reagálásá- val. Leírsz egy jelenetet, ami egyébként önálló novellaként is megjelent a Magyar Csillagban .Kaland a géppel címmel; textil oktatód kihív a táblához, hogy rajzold le egy szövőgép vázát, te eleget teszel a felszólításnak, egyetlen alkatrészt sem felejtesz ki a vázlatból, tehát nem érted, miért nevet a vázlaton az egész osztály, miért kérdi a tanár mosolyogva: — mit gondol, ha csinálnánk egy olyan gépet, mint amit maga lerajzolt, az működne-e? Így írod le akkori lelkiállapotodat: — „Ott állottam a tábla előtt egy olyan felfedezés súlya alatt görnyedezve, amelyet első gimnazista koromban is megtehettem volna, ha útmutatás, segítség helyett az iskola és a külső körülmények nem arra kényszerítenek, hogy a látható és tapasztalható világról, mint nem létezőről véglegesen megfeledkezzen." — A te vázlatodból ugyanis a mozgás hiányzott, az alkatrészek csatlakozása, a transzmissziós szíj nem érintkezett a kerékkel, amit meg kellene hajtani, a fogaskerekek Áem harapnak egymásba ... Ez volt a fölfedezés. Ezután Sommer próbaképpen eléd tesz egy apró gépet, hogy készítsd el a vázlatát. Másfél órát tépelődtél, amíg megértetted mit kell csinálnod. „Ez a másfél órás tépelődés egy új szellemi magatartás alapjait vetette meg bennem. Ismét ott tartottam, ahol kisgyerek koromban, fáradhatatlanul ismételtem az örök gyermeki kérdést: — ez mi, az mi." Franciaországban válik az élettel való kapcsolatod természetessé, egy fiatal tanárnővel való megismerkedésed segít hozzá személyiséged kibontakozásához. Erről a körvetkezőket olvashatjuk: — „Lehetőségek kusza és rendetlen szövedékéből Francette lelkének érintésére kezdtem egyéniséggé formálódni... Francette életet teremtett bennem. Az öröm mellett a lelket megtisztító kitörésekre is ő tanított meg.” Odahaza egészségtelen protestáns dogmák szerint kellett viselkedni, hallgatni mindenről, azaz elfojtani a legemberibb érzéseket, míg annyi össze nem gyűlt belőlük, hogy bekövetkezett a robbanás. Ez a kettős tanítás, az iskola és Francette tanítása, ilyenformán összegeződik a Tegnap soraiban: — „Francette sajátmagammal szemben szabadított fel, Sommer a külvilággal szemben.” Mindez a valósággal való közvetlen szembesülést segítette elő. Itt hadd idézzem azt a pár sort, amelyik a Tegnapnak a mottója is lehetne, a tegnapból a mába, a valóságon-kívüliségbői a valóságba váló érkezés pillanatát jelenti: — „Most már nem a múltban, nem a spekulációban, hanem a jelenben éltem, az időben utolértem önmagamat” — amint írod. Mindez igaz, de utólag visszatekintve ezek a megállapítások túlságosan optimisták. Az ember ugyanis nagyon ritkán éri utol önmagát, s ez természetesen rám is vonatkozik. A fölemelkedést az értelmes emberi szintre, ha szabad ezt a kifejezést használnom, számos visszaesés követte, és ha a jósors kegyelméből utam nem .kereszteződik Magda útjaival, alighanem végleg megrekedek félemberségemben. Magda csodálatosan érzékeny, minden iránt fogékony, változatos egyénisége tette lehetővé, hogy a Franciaországban megkezdődött folyamat ne sikkadjon el, hanem kiteljesüljön. Most, hogy elvesztettem, úgy érzem, föltartóztathatatlanul süllyedek. 801
