Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - "Költészet és valóság" - Kolozsvári Grandpierre Emillel Tegnap című regényéről beszélget Kabdebó Lóránt
kozó beteg valóság érzék. Kezdeni az elején: — a trianoni béke Erdélyt Romániához csatolta. Értelmesebb osztálytársaimmal megegyeztünk abban, hogy áki sikeresen akar érettségizni, annak románul kell tudnia. Beszéltem tehát apámmal, és közöltem vele, ha azt akarja, hogy letegyem az érettségit, nagyvakációra küldjön el az ókirályságba, hogy megfejelhessem az iskolában szerzett román nyelvtudásomat. Ügy viselkedett, mintha értené miről van szó. Egy napon a kezembe nyomott egy csomó pénzt és egy vasútjegyet, én pedig elutaztam a színmagyar Málnásra, ahol három hónap alatt egyetlen román szót nem hallottam, a következő évben pedig megbuktam az érettségi vizsgán. Harminchatunk közül az a három diák tette le az érettségit, aki tudott románul. Hasonló emlékeim vannak a pályaválasztásról. Kialakult a közvélemény, hogy az új körülmények között célszerűbb nem értelmiségi, hanem gyakorlati pályákon keresni a boldogulást. Ezt a helyes diagnózist apám is elfogadta, úgy döntött tehát, hogy Franciaországba küld egy ottani textiliskolába, és ha végeztem, majd elhelyez a brassói szövetgyárban. Mint hajdani főispánnak, a Magyar Párt ügyvezető titkárának ez — fölteszem — módjában állott. Ám, alighogy ez az elhatározás megszületett, az a politikai párt, amihez apám tartozott, megbukott, és mii repatriáltunk Magyarországra, pontosabban Budapestre, ahol viszont apámnak semmilyen befolyása nem volt például a Goldberger gyáriban, ösz- szeköttetése is kevés, mert nem vizitelt — ahogy ez akkoriban kötelező volt — a kollégáinál. Teljes elszigeteltségben éltünk. Ki akarván törni ebből a számomra elviselhetetlen állapotból, közöltem apámmal, hogy ha nincs ellenére, 'Franciaországba utazom, és kitanulom a textilszakmát. Beleegyezett. Én pedig vonatra ültem, és elutaztam a kelet-franciaországi Eplnalba. Ami azt bizonyítja, hogy a te valóságérzékeddel sem vált minden rendben, hiszen magad mondtad, hogy a körülmények megváltoztak. Ezt annak idején nem vetted észre? Nemhogy ákkor nem vettem észre, de még évekkel utána sem! Az egész terv irreális volt. Mert nemcsak a 'külső körülményektől függött a vállalkozás sikere, hanem elsősorban tőlem. Azt, hogy én magam tökéletesen alkalmatlan vagyok textilesnek, hetven egynéhány éves koromban fedeztem föl. Meglátogattam ugyanis egyik hajdani textiilisikolai társamat, Wessel Bandát, akinek Nantes-ban volt egy kis gyáracskája. Elbeszélgettünk, hogyan alapította a gyárat^ miként él meg belőle sbb. Ekkor vált világossá előttem, hogy a textilpálya három utat kínál az érvényesülésre: — akinek a kézügyessége művészi érzékkel társul, az elmegy mintaterve- zőnek, akinek a gépekhez van érzéke, az gépeket konstruál vagy javít, végül — és ezt az utat választják legtöbben — ott a kereskedelem. Mivel én mind a kézügyességnek, mind a műszaki, mind a kereskedelmi érzéknek híján vagyok és voltam, közepes munkás sem lehetett volna belőlem. Hogyhogy ezzel a nyilvánvaló ténnyel serif, apád, sem te nem vetettél számot? Szemléletünkben volt egy, sőt nem is egy: több közös vonás. Apám lélekben még mindig a történelmi Magyarországon élt, ahol tárt karral fogadtak minden diplomást, és nyomban el is helyezték. Apám abban a tévhitben ringatódzott, hogy legfontosabb föladat diplomát szerezni, ha ez megvan, másra nincs gondunk. A jogi gondolkozás torz megnyilvánulása: — akinek diplomája van, annak joga van állásra. Én tizenhét éves korom óta lázadoztam a keresztény középosztály kóros életszemlélete ellen, ennek dacára, én ás azt hittem, hogy a diploma megszerzésével megalapozhatom a karrieremet. Ez a meggyőződés amolyan kondicionált reflexként működött bennem. Amellett a végső problémákról elterelte a figyelmemet a francia nyelv tanulása és az az iszonyatos erőfeszítés, aminek az árán úgy- ahogy elsajátítottam .a műszaki rajz rudimentumait. Vegyük sorra a kudarcaimat, az első az érettségi vizsgán ért, a második a textiliskodában, a harmadik az volt, hogy önállósulási kísérleteim nem sikerülvén — ekkoriban tombolt a nagy gazdasági válság — végül kénytelen voltam behódolni apám akaratának, és beiratkoztam a pécsi egyetem bölcsészeti fakultására. Ott aztán diplomát szereztem. 799
