Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Takács Imre: Éjféli vallatások (vers)
TAKÁCS IMRE Éjféli vallatások Módoltan mondod a nem fontosat. A tisztelt úrihölgy is kitervelte hulla-bűzös üldögélését a karszékben. Csakhogy az arc beállítása nem az akaratunk jegyében valósul meg. A hulla elárulhatja nézésével éppen a iegtitkoltabbat, a félelmet, a megalázottságot, ami a viselkedés alatt mindig is fájt. Kockázatos pillanatokból mikor visszaléptem: megöregedtem, beteg lettem. Kockázatból visszalépő nők mennek a szanatóriumokba, mivel a nulla: nulla, önmagából kivonhatatlan, és összeadhatatlan önmagával... Végrehajthatnék egy kísérletet ezzel az emberrel, aki vagyok. Nem úgy ám, hogy kiszolgáltatott, hanem hogy az esélyek közül választhasson! Akár a kiszolgáltatottság közegében, akár a törvényen kívül, a törvénytelen fölbuzduló akarat fényes függönyében. Nincs perspektíva és nincs horizont, nincs távlat és nincs széles égalj, csak merészség tolvaj lámpája bökheti át a sötétséget... Holnap úgy ülne ide másvalaki, hogy mégis én-emlékemmel élő élő — más levegő-vétellel, más biokémiai indítással. .. „Te milyen benzinnel jársz?” „Te hány hengeres vagy?” „Téged mikor generáloztak?” „Téged jól hajtanak?” Néha mint egy kibelezett múzeum-szökevény kocsi: hallgatok a kánikulai'fényben. Hallgatom, ahogy eszik bennem a nagyobb rovarok a kisebb rovarokat, vagy éppen az aprókábbak a nagyokat; a hangyák összekeresik mind a morzsát — 771
