Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Takács Imre: Éjféli vallatások (vers)
majd kifejlődnek az olaj-nyalogatók, a vasoxid-evők, a gépzsír-falók, és olyan letisztogatott lesz a golyóscsapágy, mint idén a kertemben egy őz lábszárcsontja ... Hallgatok — és ez gyanús. Magamnak is. Elüldözöttségemből mégsem akarok visszatérni. Sem abba a karszékbe ülni a bezárt ajtón belül. De mint emelték régen a rönköt bakra: fújtatom és Kiny ögdécselem megnövekedett súlyom ... „Volt maga sólyom-madár?” Vitézlő Isten-Ostora! Talán a korbács is fáj, vagyis a korbácsnak is a kiserkenő vér a vallatott bőrén, sebeiben ... Kivallatta minden erőmet az alkalmasságom énbelőlem, TAKARODÓ (KÍSÉRLET) Lefekszem... .... de mondhatom magam magamnak: Menj az ágyba! A szép kis lánytesteket hazarendelték a butus lány-eszecskék. Lefeküdtek valami idegen házban — otthon. SÁRGÁS HAJ ÖVEZ KEDVES ARCOT Lehet, hogy háromezer jeltelen év telik el, mikorra újra találkoznánk azon a szagiáit helyen. Bár ez az emeletes ész, ez a hifi-torony szívesebben emlékezik már, nem szimatol. Téged is fölismerne hangod után biztonságosabban, mint szagod után. Másérvényűség, más kultúra, különböző gátlás-rendszerek és szokások pecsétlik a históriai átkot ittmaradásom züllő éveire. Előre szenvedem a „Dies irae”, ama rettenetes nap kóstolóit. Megállók, de mások elképzelése odalódít a villámlások alá, a sötét felhők alá ... Most legalább magam húzódok vissza az éjfél babonás idejébe. 772
