Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Kiss Sándor: Az absztrakció népisége (Tornay Endre András művészete)
Kőszegre kerül. Mint említettem, szép, műtermes lakásba, ahol lehetősége van a nyugodt munkára. Nagyatádon állítják lel egy harcos figuráját fából. Részt vesz a Pannónia ’83 kiállításon. Jelen pillanatban készül bővebb anyaggal a budapesti Dorottya utcai kiállítására, úgyszintén Miskolcra is. Mindkét keze tele állandóan munkáival és terveit szíövi a jövőbe. Ezekben a hónapokban vitelezi ki Kőszeg városa felszabadulási emlékművét. A terv nagyon szép, és reméljük, hogy az eredeti is ilyen vagy ennél szebb lesz. A műtermében tett utolsó látogatásom alkalmával sok szép szobor között egy olyat láttam, amit itt hadd említsek meg: Kötődés a címe és kompozíciójában egy nagy, szívalakú figura kötétel hozzákötött a szívén átvezetett kötöttel egy tömbhöz. Látszik, nem fogja legyőzni a súlyt, mely fogva tartja, magához rögzíti, megtartja magának. Bár a figura iránya kifelé vezető a kompozícióból, a szabadulást, a küzdést vagy az elmozdulást óhajtja, de a nyugodt, nagy forma biztosan tartja, ezáltal egyensúlyt teremt. Vehetjük egy kicsit önarcképnek is, életének biztos kezű bemutatásának is. Kötött a világhoz, melyben felnőtt, kötött a mesterségéhez,^ mert ezáltal fejezi ki miindiazt, aimi szívéiben 'és lelkében gyűlt fel, kötött családjához, hazájához, múltjához és jelenéhez. Egyszóval küzdő, magával sohasem elégedett, (de nem bizonytalan), belső forrongással teli művész sorsát vállaló és övéit szerető ember. összesen 35 éves. Mennyi minden van már mögötte, és milyen sok előtte. Hovatovább az idővel kerül majd zavarba, hogy teljesen megalkothassa, Wvirágoztathas- sa életművét a magyar kultúra kincseként. Kívánjunk erőt hozzá és még több hitet. 565