Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Kiss Sándor: Az absztrakció népisége (Tornay Endre András művészete)

Századakon át a jelek jelentése tartalmilag ugyan változik, de az elvontságra való törekvés, a jelteremtés ösztöne mindmáig marad és él. S mert ez a készség találkozik azzal a folyamattal, amit általánosan a huszadik században fedezett fel a művészet, a „grand ant” ezért Tornay, a művész természetesen és magától értetődően került ebben a folyamatba, vagy, ha jobb, sodrásiba, ö zsigereiben, ideg- sejtjeiben hordja az elvontságra való hajlamot, a jelrendszer teremtése annyira része tehetségének és szobrászaténak, hogy nem tud másként gondolkodni, cselekedni.

Így érthető műveiben a formák minél egyszerűbb megjelenítése, minden részlettől való megtisztulása, minden olyan részlettől, amit ő tart elhanyagolhatónak. Ugyanakkor ebbe a letisztult formába, mely monumentális, rajzolja azokat a finom jeleket, rovásokat, melyekkel a formát ellenpontozza.

Törekszik erősen a térben megjelenni ezekkel a monumentális erejű, bár sokszor nem nagy kiterjedésű plasztikákkal úgy, hogy jelenetszerű, egymásnak felel- gető vagy hátatfordító elemek jelennek meg a posztamensen. Itt érzek gyökeres rokonságot nagy poétánkkal, Arany Jánossal, az ő szűkszavú, tömör, balladai formálásával. Tornay a balladában, az ő balladájában beszéli el gondolatait a fa szép563