Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Kuntár Lajos: "Az apám mesekirály volt..." (tanulmány)
ÖT MESEMONDÓ EGYETLEN FALUBAN A mesemondás alkalmakhoz kötött. A többi népköltészeti műfajtól eltérően ez nem (közösségi, hanem egyéni megnyilvánulás: egy ember mesél, s a többi hallgatja. „A meglehetősen unalmas, egyforma munkáiban az időt valahogy meg kell rövidíteni.”5 így lesz a mesélés hagyományos helyévé a tétlen időtöltés, a napszámosok, uradalmi cselédek sok-sök várakozása, aztán a falusi közösségek csoportosulásai: a fonák, a toll- és kukoricafoszték, a tökmagköpesztök. A hosszú téli esték unalmából szívesen menekül a falu népe az évről évre ismétlődő hasznos foglalatosságokba, hiszen itt alkalom van a világ folyásának, a falu eseményeinek megbeszélésére, az éneklésre, s nem utolsósorban a mesélők csodálatos és vidám történeteinek meghallgatására. A harmincas évek középig anélkül telnek az esztendők megyénkben, hogy a mesemondók valakit is érdekelnének. Változást a népi írók mozgalmának hatására divattá váló falukutatás hoz. A figyelem ennek köszönhetően terelődik a népre, szokásaira. Az epikus népköltészeti anyag lejegyzésének is ez az elindítója. A vasi népmesék gyűjtésében az első jelentős eredményt Csaba József éri el.6 Munkáját 1936-ban kezdi. Talán az utolsó órában. Csáfcánydoroszlóban a mese- mondás az újabb időiben szűnőben van. Részben mert — egy kivételével — kihaltak a ímesefák, továbbá mert mióta villanyt 'kapott a falu: megváltozott a nép szórakozása.” — kezdi a gyűjtő „A csákánydoroszlói nép mesekdn-cse” című kéziratának 1954-ben írt bevezetőjét, majd megállapítja, hogy esténként a villany áldása folytán nem a mesemondókat hallgatja a nép, hanem a rádió mellett ül, moziba megy, vagy a népkönyvtárból hazavitt könyveket olvassa. Csákánydoroszlón mindig sok volt az uradalmi cseléd. A Batthyány grófok kastélya, sokezer holdas birtoka rányomja a bélyegét az egész falu életére. A nép gazdasági és társadalmi helyzete, életkörülményei kínálják -az alkalmakat a mesealkotásra és általuk a -csodák világába menekülésre. Van is mesemondó a faluban. Mégpedig nem is egy. Csaba József ezt írja róluk: „A régi idők -legkiválóbb mesemondója Musics Károly (Vesperás), kisparaszt volt, aki -úgy is -mint halászember, de mint fúró-faragó, vízimalom-javító, sokat megfordult a rábai malmokban, s ott az őrlésre -várakozó parasztokat szórakoztatta meséivel. Musicsnak volt egy saját maga készítette olajütője, mely évente 2—3 hónapon át működött. Ez a hely is igen alkalmas volt a mesemondásra. Kár, hogy ennek a négy évtizeddel ezelőtt elhalt kiváló mesélőnek meséi nem lettek feljegyezve.” Musicshoz hasonlóan Soós József molnársegéd is leginkább az őrlőszabában -várakozóknak mondja meséit. Csaba szerint Soós csendes, -magábazáilkózott, előadásmódja egyhangú, s meséi közül mindössze egyet ta-rt léjegyzésre alkalmasnak. Ugyancsak egy mesét örökít meg Bálint Ferenc (Krisztus) gazdasági kocsistól, aki főképpen az istállókban mesél, ahol fogatostársait szórakoztatja. Bálint sok bábonás történetet tudott a 'táltosokról, ludvércefcről, boszorkányokról. Majdnem teljes Kardos Mária, Kardos Dorottya nevű édesanyja után a faluban csak Kados (D-ori) Mária néven ismert mesemondó mesekincse. Csaba József 1939-ben 38 meséjét -jegyzi le. Kézirata bevezetőjéhez fűzött utolsó lábjegyzetében megjegyzi: „Kardos Mária epikus hagyatéka nem -teljes, mert halála miatt a következő hat meséjét -már nem volt módomban lejegyezni: Vörösember, Parasztember két lova, Aranyrucalábon álló -kastély, Három vándorló, Bűn-tisztító, A mándd-u óriás.” Kardos Mária 1866. október 1-én látja meg a napvilágot. írni-olvasni nem tanul meg. Meséit ő is hallás -útján rögzíti -magában. Hogy kitől -tanulta, Csaba nem írja. Azt azonban igen, hogy a mesemondó asszony igen jó emlékezőtehetséggel -rendelkezik, s -van variáló 'képessége is. Fiatal -korában az uradalom baromfigondozója, később ped-i-g alkalmi munkákból tengeti életét. „Mesét mondott tollfosztáskor, ku- koricafosztáskor, babfcöpesztéskor, de sokszor kapálás közben is. Téli estéken háztól542
