Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Ambrus Lajos: Diárium; - de genere Kaplony kukucskálásai (regényrészlet)

led”, noha én változatlanul DOBOS akarok lenni, akiár a veresnadrágú katona, bár visszaadhatatlanul bonyolultnak találtam tempózását, mégis, talán----A

z első sanda mozdulatra akkor kerül sor, mikor vacsorálóösztalnál a háznép, anyám az asztalfőn, szemben atyámmal, Gyulay Domokos — de genere Kaplonnyal —, mellette karnyújtásnyira Mosonyi kanalazza bográcsos lét, aztán a többiek, kigombolt ingnyakkal, harsogva, fesztelenül, mintha évek óta ebben a felállásban, mint redoutteremben költenék a költeni valót. Halszag — ettől aztán oda anyám gondosan componált odor-j:a, mely esténként a támlás- székre szórt ruhákból áradt; nemes, frivol test- és illatlegű volt az, éis még valami más, amit anno dazumal nem tudtam, talán a .vitális szervek végtermékeinek szaga árasztotta el a fehérneműket, s a boldog jó 'szakát kívánása után kótyagosan másztam szobámba, szómban összeragadt a nyál, meztelen talpam alatt égett a deszka, testem lebegett. És most itt vannak, összezagyvasítva, mint a spanyol ollaputridája; radical, reformer, legitimista, konservativ és Vertrauter, isszák a kilombikált törkölyt ás beszélgetnek:

Magyarország megújulásáról--------------------------------------------------------------k

ilengésekről, melyek páráiysalják a forradalmi praxist--------------a várható katonai következményekről--------------------------------------------------a casaque-ok és moszkák harci huri-nuri-járóí, melynek hatása alatt egyesek már tompa hangon kiabálják a memento mori-t.

M. oratió közben apómra néz, nem beszél az úr, írni a nevezetes vidéki mania desperatoria, gondolhatja, majd váratlanul, de ezt csak én látom, mert különasztalnál eszem a cukros laskát, a mazsolát a kugelhupfból, szabados mozdulattal anyám combjára teszi a kéziét, a hosszú, vékony ujjait, megszorítja a bő nedőnyű szoknyát, majd óvatosan, hogy a kéz és a damaszt súrlódásából eredő zajt enyhítse, mégis határozottan és visszavonhatatlanul, végig- csusszan anyám combtöve felé, odadől, .súlypontját oda helyezi, mindezt úgy, mintha véletlenül, szinte kényszerből kellene ott járnia; szabad kezével elő- halálszik egy kövér dgarót, pörgeti, törögeti a dohányt, anyám rezzenetlen az agitato közben, pedig érzi, éreznie kell, mert nem hord harisnyát, nem szereti befűzni magát, utál zárt, nyakig gombolt ruhákban járni, az a sententiája erről: „Merészkedjünk csak bátran új vizekre!”; szóval tűri, mint pór a haza terhét, hogy M. a combján matasson és maneuverezzen. A barnaképű kapitány szavai koppannak, mint dobogó eső a lapostetőn; beszél, buzdítás nélkül, pofátlanul, de egzakt pontossággal mondja a szomszédasszonynak, a háziúrnak, a puhaszivű collegáknak, az aeternitásnak. „Végül is uraim, a revolutiót nemcsak a politioa oldaláról kell helyénvalónak és szükségesnek találandnunk, de igazolni lehet az ethika felől is. A »lehet-e?«, a »szabad-e?« kérdésére válaszolva, elébb okvetlen vizsgálni kell egynémely eszményt, méghozzá minden ceremónia és phrasisokra fiakadás nélkül. Ügymint:

1° az általjános emberi érdekekről szólót,

2° azt, hogy vajon meddig terjedhet. az emberi szabadság végső határa?, 3° azt, hogy gáncs nélkül ki és hogyan határozhatja meg azokat a szükséges áldozatokat, melyeket a közösség érdekeinek megfelelően kell hoznunk; és végül

4° azt, hogy a revolutió alatt alkalmazott ellennyomást bogyón foghatjuk fel a leghatásosabb, de igazolt műtételnek?”

Az alvó mécs másnap lobban fel; az utcákon elhal az élet, úgy látszik, nincsenek szenteskedő pofák kisvárosunkban, kik örömre méltó okot lelnek; nagy43