Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Köteles Pál: És akkor megindultak az Úrnak seregei... (elbeszélés)

— Eresszétek el — törölte nadrágjaiba a bicskát —, két nap múlva kutya baja se lesz.

Petya lerántotta a csikó fejéről a kötőféket, hagyta, hladÜ menjen amerre lát, s leült ő is a férfiak közé.

— Nem jó ez a törvény, Pavel bátyám — fordult az öreghez, miután ő is ivott a pálinkából.

Az öreg nem szólt semmit, tekintetével a csikót követte.

— A törvény mindenkié — fordult a fiához Anton gazda. — Az állat se kivétel: azért fogadtuk, hogy megszabaduljunk a gonosztól.

— Ahhoz a gonoszt kellene megölni — válaszolta nyersen a fiú.

— Az a nehezebb... — adta tovább az üveget a gazda. — A sárkányöLés- hez gyöngék vagyunk, de ahol elég erősek, hogy ne engedjünk örvendezni a nyomorúságunkon. Ha majd idősebb leszel — érintette meg a fiát —, te is megérted.

— Meglehet — bólintott a fiú, s tekintetét megpihentette az anyján, aki szepegve állt a kunyhó előtt.

— Odanézz — intett az apa a vár felé —, ott nagy hadvezér lakott valamikor, aztán volt neki két fia. Lackót még legényke korában leféjezték, Mátyásnak pedig nem lett igaz utódja, pedig király volt. Így mondják. Akt az isten végezte úgy, hogy magva szakadjon. A mi sorsunkat is. — Hirtelen, s jólesően állapította meg, hogy felnőtt társai egyetértőén bólogatnak. — Érted, miről beszélek? — fordult újra a fiúhoz.

— Nem! — válaszolta Petya, s dühösen elindult az állatokhoz a barakkok mögé.

— Ahelyt hogy örülne, hogy ő megúszta — diühösködik az apa.

— Lehet, hogy ezzel a kölyökkel szándéka van az úrnak — dörmögte az öreg Pavel —, talán azért maradt meg igaz férfinak.

— Megeshet — hagyta rá Anton gazda. — A régi törvények szerinti utolsó napon született.

— Emlékszem — bólintott az öreg — ’48 karácsonyán, körtepálinkát szereztél, azt nem lehet elfelejteni.

A férfiak bólogattak, hogy mindannyian emlékeznek a körtepálinkára, csak Szergej Tulov hallgatott, s bakancsa sarkával kis gödröket nyomott az agyagos földbe.

— Ha az én asszonyom nem késett volna annyit, dehát késett, egyre csak késett — lökte ki magából keserűen a szavakat, de az öreg Pavel félbeszakította.

— így legalább ő lett az új világban az első.

— Az én fiamat herélték ki elsőül az elsőszülöttek közül — rántotta ösz- sze magán Tulov a szakadt kabátot — véle kezdett elmúlni a falu...

— A törvény az törvény — makatískodott az öreg.

— A férfi népség mind megbolondult — dühösködött Eliza asszony —, ha nem ölhet idegent, hát nekiáll pusztítani otthon. Ezért van minden baj a világon.

Az öreg Pavel s egy-két idősebb rosszallóan nézett a férfiak dolgába fecsegő asszonyra, de Eliza asszony nem szeppent meg a feddéstől, sőt mintha még inkább fölbátorodott volna.

— Majd eljönnek az úrnak seregei — fonta keresztbe a karját —, hogy megbosszulják rajtunk önpusztító vétkeinket. Szétszórnak bennünket a négy égtáj felé és nem talál fiú az apjára, testvér a testvérre.

509