Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészlet, Manana Szaladze nyersfordításának felhasználásával fordította Bíró Margit és Komlósy András)

Még élt anyánk, amikor beállított Maruda és visszakérte a pénzét. Maruda nem volt falunklbéli; mindig nyár elején jelent meg, amikor a kislibák már kibújtak a tojásból. Körbejárta a zsellér-családokat, egyezséget kötött velük, hogy a kifejlett, fiölhiizlalit libákat majd felvásárolja, előleget adott nekik, átvette az elismervényt, aztán őszig a piacon töltötte az idejét. Ott is pénzt fialó tevékenységet űzött. Ezt majd később elmondom, ősszel megint körbejárt mindenkit, kifizette a különbözeiét és elhajtotta a libákat. Malámovszkdj volt a neve. Mariidénak azért hívták, mert lomha, tohonya és csúf ember volt. Az alsó ajka lecsüngött és folyton nyitott szájjal járt. Olyan kicsi szeme volt, mint egy disznónak. A nézése meg olyan volt, mintha a születésekor egy találós kérdést adtak volna fel neki, és azóta egyfolytában annak a megfejtésén törte volna a fejét. Nem tudom, talán megtudta, hogy anyánk a halálán van, talán más oka volt, de beállított hozzánk, lemondta a libákat és visszakérte az előlegét. Aznap én voltam a soros a libák legeltetésében, az öcsém fogadta otthon, mondta Marudának, hogy semmink sincs, miből fizetnénk vissza. Maruda akkor a libákat kezdte követelni. Sztepane, a fivérem, azt válaszolta, hogy a libák még kicsik. „Elviszem őket, ahogy vannak” — mondta Maruda — „és ezzel kvittek leszünk”. Ebből aztán nagy zűrzavar kerekedett. Anyánk meghallotta a beszélgetést. Már hosszú ideje nem tudott felkelni, de most összesed te minden erejét és kiment a tornácra. Nem hírta meg a lába, elesett, beverte a fejét a padlóba. Odafutottak a szomszédok, bottal estek neki Marudának és elkergették

Panaszt emelt ellenünk. Egy hét múlva jött egy rendőribiztos, elvitte a libákat. Alighogy elvitte clket, hazajött Luka. Ott az anyánk jajgatott, itt még mi ketten bömböltünk a testvéremmel megállás nélkül. Luka kikérdezett minket a történtekről, elővett a zsebéből negyven rubelt, nekünk adta.

— Nyugodjatok meg, ne sírjatok — mondta.

Szegény anyánkon persze nem segíthetett az ő jószívűsége és vigasztalása sem — egy hét múlva kiadta a lelkét.

Luka elment, hozott koporsót. A szomszédok megásták a sírgödröt. Eltemettük. Mii, kisfiúk megái na ttuk, meggyászoltuk és megnyugodtunk. A halotton már nem lehet segíteni, de aki életben marad, annak élnie kell valahogy. Ott maradtunk árván, és megint csak Luka segítségének köszönhettük, hogy nem vesztettük el a talajt a lábunk alól, nem ültlünk tétlenül. Ha nem is volt nagy, de volt egy portánk, egy kis gazdaságunk, vezettük, ahogy tudtuk.

Akkoriban se én, se az öcsém nem gondolkoztunk azon, hogy ki volt Luka, miért jött a mi falunkba, hova jár, mit csinál. Kicsik voltunk. Ezt csak akikor tudtam meg, amikor elszegődtem Maráidéhoz kisegítőnek.

Anyám halála óta úgy két hónap telhetett el. Forró nyár volt. Tojásokat vittem a szatócsnak. Megláttam Marudát, amint a hóna alatt egy kis asztallal ment a piac felé. Magához hívott. Nem vagyok haragtartó, odamentem.

— Szükségem van egy fiúra, szegődj el hozzám, fél rubelt adok neked naponta — mondta.

Egy annyi idős gyerek számára akkoriban ötven kopek nagy jövedelem volt.

— De hiszen van már egy segéded — válaszoltam neki.

— Pénzt lopott tőlem, kiadtam az útját — mondta.

Ismertem azt a fiút, azt is tudtam, hogy mi volt a dolga.

Arra az asztalra, amit Maruda a hóna alatt cipelt, hat négyzet volt rárajzolva. Mindegyik négyzetén pontok voltak: az elsőn egy, a másodikon kettő, a harmadikon három, a negyediken négy, az ötödiken öt, a hatodikon hat — úgy, mint a nardi dobókockáin. Maruda -kivitte az asztalt a piacra és ott állította fel, ahol a legtöbb ember volt. A fiúnál volt egy csészealj, azon meg egy szájával lefelé fordított csésze. A csésze alatt két kocka volt. Miaruda kiabált:

— Ötöst teszel, tízet viszed! De húszat is nyerhetsz! Tízest teszel, húszat viszel! De negyvenet is nyerhetsz!

Az asztalt körülvették az emberek. Ha valaki például öt kopeket dobott az

489