Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészlet, Manana Szaladze nyersfordításának felhasználásával fordította Bíró Margit és Komlósy András)
egyes négyzetre, Miaruda segédje megcsörgette a kockákat a csésze alatt, a csészealjjal együtt rátette az asztalra és felemelte a csészét. Ha valamelyik kockáin az egyes volt felül, akkor az, aki feltette az öt kopek est, tíz kopeket kapott, ha meg mind a két kockán egyes volt, akkor húszat. Ha az egyik kockán se volt egyes, akkor Maruda tette zsebre az asztalon lévő öt kopeket. Néha egyszerre tíz ember is játszott egész csinos összegekkel. A segédje azt mondta nekem, hogy vannak napok, amikor tizenöt rubel a nyereség, de olyan nap is van, amikor Marudának nem jön össze több öt rubelnél. Ennek az ajánlatnak, az igazat megvallva, nagyon megörültem. Gyakran láttam Maruda segédjét, amiint a kockákat csörgette. Ilyenkor mindig elfogott a bánat, a legszerencsétlenebb embernek tartottam magam a földön és elkeseredetten baktattam hazafelé. Mindjárt ráálltam a dologra, mondtam neki, hogy elviszem a tojásokat és jövök. Múlt az idő. Lufca egyszer valahogy megjegyezte, hogy mostanában nem lát engem, kérdezte, merre járok. „Dolgozom, Márudánál vagyok” — válaszoltam. Elgondolkodott, nem szólt semmit. Ezután három—négy nap telt el, Marudának elfogyott az aprópénze és elküldött, hogy váltsak fed három rubelt. A sapkakészítők sorához siettem, az esett a legközelebb. Ezt a mesterséget főleg grúzok folytatták. Benyitottam a bolt ajtaján és megláttam kukát. Ott állt, és két másik emberrel együtt a nandizókat figyelte. A három rubelt átnyújtottam a mesternek, Gedeván volt a neve. Lufca háttal állt, nem látott engem. Miközben Gedeván felváltotta a három rubelt, a n'ardizók befejezték a játékot és felálltak. Az egyik játékos csohát viselt, cserkesz volt, Malhmudmak hívták. A másiknak Szelima volt a neve, hordókkal kereskedett a piacunkon. Szelima, a bodnár, kifordította a zsebeit, siimítgatni, rendezgetni kezdte az összegyűrt papírpénzt. A három rubel aprót már a kezemben tartottam, de csak álltaim tovább és bámultam — annyi pénzt együtt én még sohasem láttam. Szelima kötegekbe rakta a bankókat, a kötegeket félbehajtotta és zsebre tette. Aztán lecsatolta az övét, letette a nardira, igazgatni kezdte a ruháját. — Vedd csak fel a kockát, Szelima! — mondta a bodnárnak Luka. Szelima ránézett Lukára, gúnyosan elmosolyodott és azt mondta: — Aztán minek? — Vedd fel a kockát, hozzád beszélek! — Tessék, felvettem. És most mi van? — Szelima megrázta kezében a kockát. — Dobj egy hatost! A bodnár letette a kockát a nardira, Luka felé lendítette a kezét és azt mondta neki: — Na, menj innen, eredj a dolgodra! Luka benyúlt a belső zsebébe, pisztolyt vett elő, felhúzta a ravaszt és a csövét ráirányította Szeliimára: — Ülj le! — parancsolt rá. Szelima megértette, hogy ez nem tréfa, nem olyan dolog, amire fütyülni lehetne, és sápadtan leereszkedett a székre. A jelenlévők elcsöndeseditek. — Vedd a kezedbe a kockát! Szelima felvette a kockát. — Hatost dobj, hatost! Szelima ránézett a kockára, valami furcsa módon megforgatta a kezében és . dobott. Valóban hatost dobott. — Most vedd fel újra, és dobj egy négyest! Szelima sápadt volt, az arca verejtékben fürdött, szemében nyugtalanság látszott. — Dobj már, dobj már, dobj egy négyest! A négyes is sikerült. 490
