Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 5. szám - B. Juhász Erzsébet: "Ne kísértsd a dologtalan ördögöt..." (Lipp Tamás: Diákregény)

értelemben. A gondolatritanusos széljárás nemcsak a „világhuzatot” üzeni a záróversben, hanem a hozzáedződött rendíthetetlenséget is. Nem sztoicizmus, nem rezig- náoió ez, amíg „az életem eltelik” sejtelme „átzúg a sajduló idegeken”, s a költő így felel:

E négy fal fegyence vagyok s fegyőre, falnak dőlve,

gyanakvóan figyelem magam nyugalmam rongyaiban.

A Szólásért való ének Buda kötött versei közül — a címadó verssel együtt — új ráolvasásra késztő mintadarab, lírájának mélységfedezetével és zsoltárdallamával. Hatásokat egyénivé átolvasztó költői kultúra remekműve. Mert benne sejlik az istenes Balassitól Szenczi Molnárig és nagyobb időtávon a Kalevalától Juhász Fe- rencig annyi versemldk, a dallam mégis az elnémulás „fekete aszálya” ellen kiáltó Buda Ferencé:

Szánj meg Uram ügyeimben, lakhassam ligeteidben, szárnyad árnyékában rejts el, tolláiddal Te fedezz el.

Fölépítsd puszta falaim, újítsd romlott oszlopaim, veszteg álló vizeimet, indítsd meg énekeimet.

A tanyavilág határa nem a dűlőút, Buda szellemi térképe sokkal tágasabb. Gondoljunk gyönyörű műfordítás-kalandozásaira! A Holt számból búzaszál prózaversei éppen a szellemi tájékozódás rokon pontjait térképezik. Buda nemcsak térkép-horizontot tágít ezekben, hanem mindjárt vershelyzetet, versfonmátumot is. Az egyik például fiktív prózai episztola (Kormos Pistának kései levél). Ugyanezt a központozás mellőzésével is egyedíti, az eljárás valódi, jelentéses, nem szokványos-formális módján (a halálhírre reagálás kapkodó-tétova lelkiállapotálban). Nagy Lászlóról két prózaverset is írt. Az elsőt Az elmondhatatlan szavak címen sorolta versei közé, neon más, mint a farkasréti temetőiben elmondott búcsúbeszéd (1978. febr. 6.), a másodikat László műhelye címen kiállítási megnyitóként mondta el.

„Ne kísértsd a dologtalan ördögöt..

LIPP TAMÁS: DIÁKREGÉNY

„Minden napnak megvan a maga szerkezete. Napkeltétől napnyugtáig nagyon hosszú az idő. Ha egyetlen napra is elhagyod magad, ha aznap nem épül benned vagy általad a világ, máris kiesett egy láncszem... Ne kísértsd a dologtalan ördögöt, mert könnyen eltépheti hited fonalát, s akkor széthull, mi mögötted már egyszer összeállt, a megkínlódott napok gyöngysora.” Lipp Tamás Hályogkovácsok (1979) című kötetének bevezető gondolataiból emeltük 'ki e néhány sort, amely, úgy tűnik, munkálkodása tudatosan választott mottója is lehetne. Mintha ma is a hajdani népművelő szenvedélye, a változó életformánk, az emberi sorsök iránti következetes érdeklődés hajtaná. Ha visszatekintünk eddigi munkásságára, azt mondhatjuk, hogy szociogrgáfiai munkáit is átszövi a szépírói szándék s a Medvenemzetség (1981) már

472